Cultur-almanach · 1912-01-01 · 2.1911-12 (1912) · p. Seite 102

lett, népek hódolattal tekintettek reá, befolyást gyakorolt a zsidóság sorsára, jövőjére és mikor mindezt elérte, akkor oda menekült a filozófia berkeibe, hogy végig eszmélhesse az ő gyönyörű és magasztos gondolatait. Rudyard Kiplingnek van egy érdekes kis novellája, amelyben megismertet bennünket egy Indiában élő államférfiuval. Ez az államférfiú csatákat nyer, szerződéseket köt államok között, tudományos könyveket ir, kitüntetéseket kap az angol fennhatóságtól, maga a nép rajongva imádja, vérei szeretik, van gazdagsága, kincse és amikor dicsőségének delelőpontján áll, egyszer azt mondja: az én lelkemnek más valami kell; mindez nagyon szép, de én el akarok menni a Himaláyának hófödte magasságára, ott ki akarom álmodni, ki akarom eszmélni az én belső emberi életemet, gondolkodni akarok magamról, a lelkemről, az életről, a világról és mindenek összefüggéséről. És otthagyja vagyonát, hatalmát, kincsét és felmegy a Himaláya magasságára és lesz belőle remete, aki contemplál, magába merülve elmélkedik. így cselekedett Maimonides is. Népének sorsára üdvös hatást gyakorolt, elismerést szerzett tekintélye, tudása fent és alant, mindenütt tisztelték, házát gazdagság töltötte meg, — és innen a gyakorlati élet mezejéről felemelkedett a filozófiának hófödte Himaláya bércére, hogy ott gondolkodjék Istenről, emberről és világról, és hagyja játszani az ő szellemének szférikus zenéjét, mig végig játssza benne-élő tiszta eszméinek magasztos oratórimát. Ez a Maimonides volt a mi legnagyobb tekintélyünk. R múltban, a maga korában, az azóta lepergett századok alatt és a mi napjainkban is ugy ragyog előttünk, mint egy elismert és csodált egyházfejedelem. Nagy tekintély, szinte a csalhatatlanség nimbusában és ez a mi csalhatatlanunk nem a dogmák vaskényszerét parancsolta reánk, hanem egész életével, minden egyes munkájával és különösen utolsó nagy művével, a „Móré NevuchimmaP azt hirdette, követelte: jogot az emberi értelemnek — még a vallás terén is, — jogot az emberi gondolkodásnak mindenütt! Irodalmi munkáiból megállapíthatjuk, mily szerencsés összhangba helyezte a vallásnak bölcseleti fölfogását a legalizmus komolyságával, de az érzelmi momentumok és a a vallási életben szükséges misztikus vonatkozások elől se zárkózott el véglegesen, hanem a vallási élet e fönnebb ismertetett három irányzatát a legszerencsésebb arányban egyesitette és kellő harmóniába hozta. De a vezérmomentuma a vallásos életnek Maimonides szerint a bölcseleti alapon álló vallásos gondolkozás, A vallásosságnak világszemléleten kell alapulnia, a világszemléletnek pedig a természet megismeréséből kell kiindulnia. Chochmasz hatteva meczrónisz l'chochmasz hoelohusz — igy hangzik a héber fordítás szövegében a nagy bölcselőnek lapidáris jelmondata: a természettudomány területi jogszomszédja a theologiának. Meglepő és szinte hihetetlen, hogy több mint 700 év előtt egy zsidó vallásbölcsész ily bámulatos kijelentést tehetett. Nem azt mondja, ami a középkori gondolkozók szójárása volt, Philosophia est ancilla theologiae, hogy a bölcselet házicselédje a theologiának, hanem a természettudományt helyezi mint egyenrangú tényezőt a theologia mellé és a búvárkodás sorrendjében a theologia elé. Maimonides világszemlélete a következő. Ki kell tekinteni a mi szűk emberi körünkből, a föld szférájából a nagy világegyetembe. Ott látjuk magunk előtt azokat a csodás világokat, az égi testeket szféráikkal, amelyek egy-egy részei, hozzátartozói a nagy világrendszernek és szféráikkal kitöltik a nagy világűrt. Maimonides a csillagászati tudomány- 102