Cultur-almanach · 1912-01-01 · 2.1911-12 (1912) · p. Seite 95

igy, mert a megénekelt nagy halottnak az erényeit és érdemeit versbe foglalván, minden egyes sorban az a-b-c összes betűit felhasználták egyszer vagy többször, de a névnek illető betűje hiányzott abból a sorból, tehát a név első betűje — pl. Jicchák néven — a „j" hiányzott az első sorból, a másodikból a „c", a harmadikból a „ch" és a negyedikből a „k". így el volt temetve, be volt zárva, mintegy sirba téve az illetőnek neve és meg lehetett találni benne, benne volt a versben,- vagy még jobban mondva, nem volt benne, mint a halott a koporsóban benne van — és még sincs benne! Ennyire fejlődött a verselési technika ebben az időben. Hogy a ritmusnak micsoda gazdagsága uralkodott, azt nem akarom bővebben fejtegetni, hiszen ez nem irodalomtörténeti előadás, hanem Maimonides filozófiáját akarja kissé jellemezni. Ebben a kulturvilágban látta meg a napvilágot Maimonides az 1135-ik esztendőben, kevéssel a mi peszach ünnepünk előtt, Az apja művelt, komoly férfiú volt, aki korának tudományában elegendő jártassággal birt és gyermekét is tudományos szellemben nevelte. Azon volt, hogy fia megismerje a héber irodalmat, a bibliát, a misnát, a talmudot, és azon volt, hogy tanuljon mathematikát, filozófiát, csillagászatot, orvosi tudományt. De Maimonides ifjú korára lecsapott a vész sötét árnya, Azok az álmohádok, akik mint a mohamedán népvándorlás egy későbbi hulláma, elárasztották Spanyolországot és elfoglalták Kordovát is, ahol Maimonides született: épp az ő életének 13. esztendejében olyan zsidóüldözést rendeztek, hogy számos zsidó család menekülni volt kénytelen. Mintha a régi tradiciós szellem szólott volna a zsenge ifjúhoz: „Most már 13 esztendős vagy, menj és vándorolj!" A sorsnak szózata bolyongó útra küldötte Maimonidest és egész családját, apját, testvérét. Bolyongani volt kénytelen és szomorú utján magával vitte tudományát, a misnát, a talmudot — nem könyvek formájában, hanem kész tudás alakjában, a szellemnek kincsesházában, elraktározva fiatal agyvelejében és amikor valahol pihenőtanyát leltek, dolgozott, irogatott, magyarázatokat szerzett a misnához. Elgondolható, micsoda szomorú sors lehetett azokban a régi időkben hontalan bujdosóként vándorolni helyről-helyre, de érthető, amint Grätz is helyesen utal rá, hogy ezek a viszontagságok nagy mértékben fejlesztették Maimonides lelki erejét, zsidó szivének bátorságát, lelki elszántságát, kitartását és mennyire mélyíthették az ő szellemét, mennyire megélesítették tekintetét, hogy be tudjon hatolni a társadalmi viszonyokba, hogy tudja látni a különbséget nemzetek és nemzetek, szokások és szokások, viszonyok és viszonyok között. Ilyen vándorlás után eljutott végre Fezbe, Afrikába. Ott telepedtek le, de ott sem találták magukat kellő biztonságban szülei és rövid tartózkodás után hajóra szálltak, hogy elköltözzenek Palesztinába, a szentföldre, Jeruzsálembe. Ebben az időben egy ilyen utazás még több mint egy hónapig tartott. És Maimonides utazása éppen nem volt kellemes, vihartól korbácsolt tengeren, toronymagasságú hullámok között, tántorgó hajón tette meg útját és megfogadta a hajó fedélzetén, hogyha Isten megsegíti és partot ér, utazásának két kiemelkedő, különösen veszedelmes napját egész életében mindenkor mint emlékünnepet, böjttel és imádsággal fogja megtartani. Ilyen szent fogadalmak után végre elérkezett Palesztinába, Akkóba, ahol csak fél évig lakott, — volt Jeruzsálemben, járt az ősök sírjain, látta a szinhedrion nagyjainak temetkezőhelyét, látta a bérceket és halmokat, ahol a próféták lelke áradt ki, elment Hebronba is, imádkozott a Machpéláh barlangjánál, ott, ahol a mélységben Ábrahám és Sára, a zsidóság ősszülői alusszák örök álmukat és igy ezek- 95