Cultur-almanach · 1912-01-01 · 2.1911-12 (1912) · p. Seite 89

mesterileg megirt fejtegetésben csodálatos mélyenlátással fejtegeti egy magyar író és hírlapíró, kinek szeme a dolgok szövedékébe betekinteni megtanult, R Pesti Hirlap 1911. június 4-iki számában látott napvilágot egy gyönyörű cikk, — „R fehérképü Isten" — „Modernizmus és judaizmus" cimmel — mely megérdemli, hogy registrátori tollúnkra vegyük, R szerzőnek látása a zsidóság hivatásának világtörténeti értékelésében oly éles és világos, a hangnak emelkedettsége oly megragadó, az előadása oly lendületes és igazságszeretetében oly meggyőző és gyönyörködtető, kifejezéseiben és formulázásaiban oly szerencsés és találó és ami a cikknek becsét kettős irányban fokozza: kijelentései oly melegen reflectálják a modernista bibliakutatás rezgő sugarait és amellett fejtegetései oly egyénitettek, elevenek és színesek, hogy ki kell ragadnunk dolgozatának tárgyunkra vonatkozó gyönyörű momentumait, az alább közlött idézeteket a rohanó napok mindent elragadó sodrából és a feledés forgó vizeiből, hogy évkönyvünkben megrögzítsük és mint az igazságszeretet maradandó és vigasztaló emberi dokumentumát évkönyvünkben megőrizzük. Pesta Frigyes emiitett cikkében a bálványimádás és tiszta monotheismus szembe¬ állítása után a zsidó népről szólva, kifejti, hogy az eszményi egyistenfogalmat először „a bibíia csodás népe, a zsidó látja meg". „Senki kívüle. Nemcsak a színes ábrázatú és gondolkozásukban is igen rikító elkülönböződésben megrögzött fajoknak, de egyetlen más fajnak sem nyílt meg a szeme a filozofikus meglátásnak ebben a teljességében". „Nem hiába tanítják nekünk keresztényeknek az ó-testamentumot vallásunk fudamentamául, de nem is történt velünk egyéb, mint hogy eljött valaki, aki: judaizált bennünket — pogányokat, R kereszténység története sem egyéb, még a mai napon sem — sőt ma, a modernizmus uj fáklyájának fénye mellett épen nem más — a zsidó eszme összetartozó történeténél, annak kezdettől mindmáig összefüggő egységes drámai folyamatánál". „Ráeszmélvén a zsidó a Jehovára, nemcsak a formai egységet és elvont tisztaságot látta meg benne, hanem a tartalombelit is, aminek neve: Szeretet. Nemcsak a minden békés emberi megférésnek alaptörvénye: a tíz parancsolat, amely óta uj törvényt tulajdonkép nem is hoztak, nemcsak ez zsidó eredetű, hanem zsidó törvény maga az emberbarátság kerek tétele is: veohavtó leréachó komaucho — Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat. R zsidó az, aki azoknak a barbár időknek mindennapi vérfürdői közepette a vérontástól való irtózást erkölcsi törvénynyé teszi, olyannyira, hogy megszünteti még az állati véráldozatot is, sőt az éleimül szolgáló állatot is csak a legnagyobb kímélettel engedi megölni s csak ugy, hogy az e célra külön kirendelt alkalmazott is imádkozással tartozik figyelmét a haláltusában vergődő állattól elvonni, nehogy megszokja a kiömlő vérnek közömbös nézését. R gyilkosság nem is tartozik a zsidó bűnök közé. R jámbor, békés élet, az úgynevezett krisztusi erkölcsök egész komplekszuma a pátriárkák kora óta ideálja a zsidóságnak és a krisztianizmus e tekintetben semmi ujat sem jelent. De jelenti a judaizmusnak elzárkózottságából való propagativ kitörését az egész világgá". Majd a zsidó eszmék érvényesülésének isteni nagy világtervét és annak csodás drámáját, akadályait és az isteni terv emberiség-nevelő mély paedagógiáját megragadó vonásokban és összefüggésük föltárásával ecsetelve igy folytatja fejtegetéseit: „R zsidó eszme önmagánál fogva világhóditásra hivatott. R héber erkölcsök az egyedüliek, melyek az emberi közösséget megkoncipiálhatják- De ebben az elterjedésre hivatott eszmében benne van nyomban a maga tragikuma is: 89