Cultur-almanach · 1912-01-01 · 2.1911-12 (1912) · p. Seite 56

után földre teritették s már-már azt hitték, hogy legyőzték, flntheus a föld, az ő édes anyja érintésétől uj erőre kapott s megacélozott izmokkal folytatta diadalmas küzdelmeit. Nekünk is volt egy erőforrásunk, nekünk is volt egy menedékünk, egy fellegvárunk, ahova a gúny, az üldözés, a rosszakarat nem hatolhatott be. Egy talpalattnyi föld, családi tűzhelyünk, családi szentélyünk, amelyben a fáradt vándor mindenkoron enyhet és nyugalmat, békét és vigasztalást talált. Igen is kedves Barátaim, az a szegény, az a lenézett, az a kigúnyolt zsidó, midőn elcsigázva otthonába, családja körébe tért, egy pillanat alatt feledve volt minden kínszenvedés, feledve volt minden bánat, minden nélkülözés, hitvese mosolya, gyermekei szeretete gyógyító balzsam volt sebzett szivére. Lelke megfürdött a boldogságban és az áhítat szárnyain fölemelkedett a magasságba a jóságos Istenhez. Kedves Barátaim! Dicső multunkhoz ha nem leszünk hűtlenek, ha vértanú őseinket és jóságos szüleinket nem tagadjuk meg, ha a zsidó ház továbbra is temploma marad az ősi hitnek, a szeretetnek és önfeláldozásnak, akkor Izrael élni fog, élni és virulni örökkön-örökké. És Önök testvéreim, akik hitközségünknek szívesen látott kedves vendégei voltak, akikre büszkeséggel és bizalommal tekintünk, akik hivatva lesznek majdan a mi helyünkre lépni, a hétköznapi életbe visszatérve, őrizzék meg lelkük ünnepi hangulatát, őrizzék meg hitüket, lelkesedésüket. Bármit hozzon a kétes jövendő, rózsás derűt, vagy sötét borút, ne csüggedjünk, hivő bizalommal nézzünk a jövőbe, a jó Isten megőrzött eddig, a jó Isten van mivelünk! 56