Cultur-almanach · 1912-01-01 · 2.1911-12 (1912) · p. Seite 40

rágalomnak beléndekbokráröl: abból ő gyönyörűen illatozó csokrot kötött össze. Minden idők zsidófalói között a legnagyobb étvágygyal ő rendelkezett, fl gyűlölet minden hangszerét mesterien kezeli. Majd halk ábrándozással pásztorfurulyát fú s csöndesen panaszolja, hogy a zsidók a népek nyakára nőnek, mi lesz a szegény görög népből? Majd ártatlan, gyermekhangu klárinétjét virbáltatja a jövendőmondásnak, hogy a zsidó törvények a gyűlölet uralmát akarják messze jövendőkre megalapozni a földön; majd pedig mélydörgésü haragnak Zeusi réztányérait üti össze, hogy a zsidó a kulturátlanság képviselője. Érzéke nincs még csak a saját irásai iránt sem. Azután pedig vihogó satirának, sikoltozó gyanúsításnak, tomboló perfidiának hegedűje, dobja és fagottja csöndülnek össze disharmóniátlan szitoksymphoniává a zsidóság szokásai, erkölcsei, ősei, története, ünnepei ellen. Josef us Flavius flpion ellen irányítja védőiratát s végtelen sok ügyességgel, nagy tudással és még nagyobb hévvel, meggyőző erővel zúzza pozdorjává az egész társaság panaszait és otrombaságait. Pókhálószövedékké válik tolla szúrása előtt a kőfal keménységűnek tartott vádépület. Neki csak egy a hangszere: az igazság érctrombitája. De ebből diadalmas erővel árad ki: a megtámadott népbecsületnek, Israel hófehér erkölcseinek, ősi múltjának, emberszeretetének harmonikus szózata. Jövevény, tegnapról való a zsidó nép?! ezt merik állítani róla és Josefus annak nyújtja a bizonyságát, hogy a zsidóság kulturmissziót teljesített már abban a korszakban, amikor a görögök és rómaiak ősei még troglodita életet éltek és négykézláb másztak odúknak mélyén. „fl zsidó nép még a saját irodalmát sem tudta megérdemelni, mert a zsidó törvény csak egyesek lelkének kinyilatkoztatása, de maga a zsidó néplelkület semmi részt nem vett a zsidó írásművek megalkotásában". Ez a másik vád. Josefus lángigazságokat lövelő szavakkal bizonyítja azt a tényt, hogy a zsidó tan kettős forrásból fakad: az isteni kinyilatkoztatásból és a zsidó népiélekből. Izrael a tanításnak, az írásnak népe. Izrael nélkül a tóra italának nem lett volna hordója, edénye, befogadó ür nélkül ömlött volna széjjel a földön. Nem igaz — mondja Josephus, — hogy a zsidó népnek nincsen érzéke a szellem javai, tudás, irodalom iránt, hogy nem ismer szellemi aristokráciát, hogy körében fleschilos koldusgunyában járt volna és Euripides szakadt saruban, mert csak a pénz, a vagyon előkelőségét ismeri; ez lehet egyes muló jelensége tévedő koráramlatoknak, de a zsidó néplelkület alapjában mitsem becsül annyira, mint a szellem kiválóságát. Azután pedig a tóra türelmet, emberszeretet lehellő szellemére hivatkozik azzal a váddal szemben, hogy a zsidó irás gyűlöli az idegeneket. Mózes a legrégibb törvényhozója a világnak. Hol volt Eupolemus, flrtapanus és flristobulos még akkor, amikor a mózesi szózat azt hirdette: „Szeressed felebarátodat, mint tenmagadat". Jegyezzük meg jól magunknak i. t. hölgyeim és uraim Josephus eme fölkiáltását, fl jézusi emberszeretet igéi még el nem hangzottak, vagy legalább is a köztudatba még át nem mentek, amikor már Josephus hellén és latin vádaskodással szemben hirdeti a mózesi törvény emberszeretetének elsőbbségét! És ezt a népet meritek azzal vádolni, kiált föl Josephus — hogy templomukban szamárfejet tisztelnek, hogy flntiochus Epiphanes szamárnak fejét látta a zsidó szentélyben, amikor oda betört, „mivel pedig — így folytatja Josephus — sem Pompejus, sem Crassus, sem Caesar a templomban szamárfejet nem láttak, nem lehet másképen, a saját feje volt az, amit a templomban látott. Hiszen ő tiszteli és imádtatja magát Isten gyanánt. Mi nem imádunk szamárfejet 1" fl zsidóság legsajátosabb alkotása, a prófétaság is a tanítás előkelőségén alapul: „Isten, az Ur — ez a prófétai hivatás nemeslevele — nyelvet adott nekem, tanuló számára, hogy erősíthessem az elfáradtat a szóval; fölébreszti minden hajnalon, fölébreszti fülemet, hogy figyeljek tanuló gyanánt". Isten se más — így képzeli a prófétai lélek — mint tanitó, akinek szavára a próféta vagy a lelkesedő dalnok, tudvágyó tanítvány gyanánt figyel és Isten kezéből nyeri avatását a prófétai hivatásra. Izrael — az Énekek-Énekének szavaival — még a szerelem főigyulladt lángolásában is tanítómester, flvagy melyik más irodalomban énekelnek így a szerelemről: „Jöjj kedvesem, hadd tanítsalak a szerelemre!" fl legrégibb korokban kezdődik e zsfdó szellemi működés; hiszen maga a tóra is idéz ősi írásműveket, az Isten háborúinak könyvét a „Szefer 40