Cultur-almanach · 1912-01-01 · 2.1911-12 (1912) · p. Seite 34

gen kifejezés egyértelmű az ellenség szóval, addig Izraelben az idegen egyenlő fogalom a testvérrel. Jogot elnyomni nem szabad, mert átkozott az, aki az idegennek, az árvának és az özvegynek jogát elhajlitja. Ünnepi örömben első helyen rész juttatandó neki. fl szukkot ünnepe pedig első sorban az idegenek ünnepe, a nemzetek testvéri összeölelkezésének ünnepe, a sátor az universalismus symboluma. Özvegy és árva előtt az idegené az elfelejtett kéve a learatott mezőn, az olaj és szőlőszüretelés maradéka. És már Ábrahám, az ős is idegenekért imádkozik, a vétkes Sodorna és Gomoráért, Salamon király pedig az ő templomavató imájában az engesztelődésnek, a szeretetnek hófehér galambszárnyain emelkedő fohásznak hevületével imádkozik az idegenért. Ha Izrael irásai a sötét elmúlás gondolatával tépelődnek, minden emberről szólanak, akinek eredete por és vége a sirverem, ha pedig az ujonnanvaló élet üdvében ujjonganak, akkor minden népek jámborai részesülnek ebben az üdvösségben, flz esőnek árja : az emberek egyenlőségének bizonyítója, hiszen egy pogány egykor azt kérdezte R. Jósua b. Korchától: „Nektek is vannak ünnepeitek, csakúgy mint minekünk, ha ti örültök, mi nem örülünk, ha ti nem örvendeztek, minékünk örömre gyullad a szivünk. Mikor örvendezünk hát együtt? És R, Jósua fgy felel: „Amikor eső hull az égből, mert irva van : Harmatoznak a puszta ligetei és ujjongással öveződnek a dombok, fl rétek bárányokkal tarkállanak és a völgyek gabonába burkolódznak, ujjongnak és dalolnak". És mi következik rögtön e szavak után? „Ujjongjatok az ürnak a föld minden lakói". „Ujjongjatok ti papok, leviták és Izrael fiai, nem áll, hanem : ujjongjatok a föld minden lakói". Egy Istene van minden földi halandónak. Esküre emelt kézzel hitelesítette meg a mult század első felében Izrael egyik írástudója a zsidóság igazságát: „flz emberszeretet Izrael ős seregeiben, prófétáiban és Írástudóiban, Izrael hitének szellemében mélyebb és igazabb, mint a szeretet hirdetőinek képmutató szavaiban, akik a mi leikünkről le akarják törülni ezt a láng- írást. Számtalan mondása a mi talmudbölcseinknek egyet bizonyít: Őszinte és tökéletes szeretetét a zsidó népszellemnek mindenkivel szemben, aki becsületes szívű, bármely néphez is tartozzék, mivel Isten — úgymond R. flkiba — a saját mására alkotta az embert. Ha azonban az ember alkotója szereti az embert, hogyan gyűlölhetnék az ő teremtései azt, akit ő szeret". Sehol sincsen olyan megragadóan a vallás célja kifejezésre juttatva, mint a zsidóság szellemében, fl hit nem az Isten dicsőítésére szolgál, feladata: az ember boldogítása. Nincsen rejtelem, homály, babona Izrael tanában. Egy a követelése „tökéletes légy az Örökkévalóval, a te Isteneddel. Őt elfelejteni, ellene vétkezni nem akkora bün, mint tanait elfeledni. „Mert közel van hozzád az ige nagyon, a te szádban és a te szivedben, hogy gyakoroljad." flz ajak igazmondása, a sziv tisztasága a zsidóság lényege. Minden imádság, minden vallásos gyakorlat csak kezdete a zsidó istentiszteletnek. Igazi temploma, az élet, az erkölcsi cselekvés. „Megmondta neked az Isten, hogy mi a jó, és Ő nem követel egyebet tőled, mint jogot cselekedni, szeretetet gyakorolni és szerényen járni az Isten előtt", flz Isten iránti szeretet idegen a pogányságnak, Izraelnek életeleme, mert az emberi egységnek összefűző kapcsa. Ez a hit csöndül elő a próféták ujjongó szavaiból, ez a hit ébreszti föl az erkölcsi tökéletességre való törekvést Izrael követőjében; ez készteti a lélek bűnös hajlandóságai ellen való harcra, arra a magasztos tudatra, hogy az ember a lélek megváltója, nem pedig az Isten. Ez a hit az emberiség ős, de egyúttal örök zsolozsmája, hogy lesz idő, mikor az emberiség egygyéolvad és „a kardokat ekevasakká és a lándzsákat vincellérkésekké fogják kovácsolni, soha többé nép a másik ellen kardot nem fog emelni és hadi mesterséget nem fog tanulni", mert „azon a napon Isten lesz királya az egész földnek, azon a napon ő egyetlen lesz és az ő neve is egyetlen I" Ennek a tannak szóvivői, hírnökei, tanítómesterei, lángszavu apostolai azok az eszmehősök — magasröptű bölcselők és hárfás dalnokok, mélytüzű gondolkozók és szikrázó szellemű lantosok, kiknek emlékét dicsfény köriti és kiknek szava fegyver, igéje védő paizs, kardcsattogása százhangu zene, melynek el nem enyésző örök dallama elhat hozzánk az idők tomboló, üvöltő, dacos viharain át és az eszmélkedés csöndes óráiban melegen köszönti zsidó lelkeinket. 34