Cultur-almanach · 1912-01-01 · 2.1911-12 (1912) · p. Seite 32

légür, a sivatag délibábjának tükörképe tele van érzéketlen istenekkel. A fákban, a kövekben, a forrásokban démonok rejtőznek, vagy ők maguk az istenségek. Baal a főistenség, akinek korommá égetett emberi testekkel áldoznak, Ka mos, a moabiták Istene, aki nemzeti isten és gyűlöli az idegeneket, Miikom, az ammoniták bálványa, aki szüzek vérére szomjazik és Astarte a sidoniak istennője, akinek gyermekeket mutatnak be áldozatul. Mindnyájan dionysiusi nemzeti istenségek, lágy, buja, érzéki vonásokkal megjelenítve. Még az ókornak legműveltebb nemzete a hellén nép is, amely a költészetnek, az irodalomnak, a művészetnek halhatatlan alakjaival ajándékozta meg az emberiséget, amelynek legrégibb irói és poétái is az örök élet borostyánjával koszoruzottan állanak előttünk: a vallásos megismerés terén dadogóajkuan lépnek elénk, Anakreon a patak csörrenésében, a fák lombjainak suttogásában, a harasztzörrenésben, a tengermorajlásban és a szélüvöltésben a megszemélyesített természeti erők titokzatos szellemét érzi, Euripides lágydalu lphigéniája a bűvöletes holdsugárban eleven, örvendeztető, megváltó természeti erőt lát, amellyel az emberi sziv beszédbe elegyedhetik, a szomorú Alkestis megindító siralommal önti ki bánatát a csillogó tengerhabok előtt, és Poseidon vigaszát hallja a hullámok közül kikelni, a hős Achilleus, amikor hitvest és gyermeket ölel búcsúzóra, az erdők driadjaira bizza kedveseinek őrizését, de P h i d i a s mégis csak a napból vesz aranysugarat, hogy megformálja az istenek szoborműveit, és az olympiai Zeus arcvonásaira haragos villámokat ivei, mert dévaj kalandjainak nyomára jut az ezerszemű Argos. Istenek lakomáján dőzsöl az epheukoszoruzott Aspasia, Perikiessel, Euripidessel, Protagorassal és Platónnál, és Kybele citerasirásának zöngése és kioszi kristályserlegek italának mámora közben egy isten csontváza ül az asztal mellett, fogai között hagymával és jobbjában asfodelosliliommal. Az istenek zajongó, nyugtalan, erőszakos csapat, az emberiségnek inkább csapása, mint áldása. Zeus esküszegő, Ares a tolvajok ura, Vénusz az emberek hatalmaskodása ellen panaszkodik. Sötét hatalmak, a moira, állanak az istenek felett, és a szenvedéssel szemben ők maguk is védtelenek. Telve vannak irigységgel, vágyakkal, a ravaszoknak; az erősebbeknek védelmezői. Azért az istenektől függő hellénnek arra kellett törekednie, hogy az'erényt, az igazat, az erkölcsileg jót csak addig kövesse, amig ez hasznosnak bizonyul; a sofroszüné, a mértéktudás, az erény fogalma csak annyit jelent: erényesnek lenni bölcsen, amig nem válik károssá az erény, az igazság. Hiszen az istenek sem jobbak az embereknél. Nincs bün a szónak nemesebb értelmében, csak az istenek ellen való vétség, amikor az ember őket kedvteléseikben megzavarta, nincsen harc az emberi lélek mélyén a jónak és a rossznak princípiuma között, amelyből megtisztultan kerül ki az ember, a vak végzet gördíti a vétket az ember útjába, és menekülés előle nincsen, csak lázadás, a szenvedélyek aristotelesi forrongása, amely ájultan tépdesi a bün vasnál erősebb láncait. A végzetet megkerülni nincs mód; hasztalan hát a lélek mélyén kitörő nemes harc a biblia szavának fenséges értelmében : „Az ajtó előtt hever a bün, utánad van vágyódása, de te uralkodhatsz rajta." A görögök legjobbjai érezték ennek az istenségfogalomnak minden irtózatát. A zsidóság hite ebben a környezetben és ennek a környezetnek fejlődő kísérete mellett lépett életbe és bontotta ki szárnyát. Egyedül, példa nélkül, világokkal szemben, minden csodák között a legcsodálatosabb jelenség. Hogy hogyan fakadhat a kopár sziklán egyedülálló merész cédrus, hogy hogyan gyulladhat tűz a magános pusztaságban I Igen, a Mózesi lángolás ott lobbant fel a sivatag egyedüliségben, jelképe gyanánt Izrael hitvallomásának. Kopár sivatag az emberi élet, bölcsőtől-sirig való arasznyi tövisfutamlás, de ebben a sivatagban láng gyullad, de ez a tövis örök tűzben égi Az ideálok tüzében, az eszményeknek, az istenfogalomnak lángolásában Izraelig csak szúrása, bántalma van az élet töviseinek; csak Izraellel gyullad tűz ebben a pusztában, csak Izrael mutat rá a lét töviseit megdicsőítő lángolásra. Az egyetlen igaz Istenre I Akit nem jelképez sem művészi szobor-alkotás, sem a természetnek viharlázongása, sem a napnak aranyözöne fönn a mennynek boltozatján, sem a holdnak ezüstzápora az alkonyi félhomályban. 32