Cultur-almanach · 1912-01-01 · 2.1911-12 (1912) · p. Seite 25

soha nem sejtett arányokban való fejlődése és mindenekfelett a zsidó önérzetnek feltámadása és megerősödése, amely büszkeséggel tölti el szivünket, a kor kultúrájába belépett modern zsidóság optimizmusának sikerei. Pí legkiválóbb erők szövetkeznek a zsidóság céljainak szolgálatában, a legjelesebbek dicsőséget keresnek az érdekében végzett buzgó munkában, bástyákat emelnek javainak védelmére és azon vannak, hogy a kultúrától távol eső országokban se kelljen vallásuk miatt szenvedniök azoknak, akiknek ősei mártírok voltak. Csak zsidó optimizmus teremthette meg a 19. század alkonyán a cionizmust, amelyről ha nem helyeselhetjük is útjait és eszközeit, ha utópiának tekintjük is kitűzött céljait, el kell ismernünk, hogy a zsidó néplélek rendkívül nemes megnyilatkozása és ideált adott olyanoknak, akik eladdig fagyos közönnyel állottak szemben a zsidóság ügyével. De a zsidóság optimizmusa nyilatkozik meg azokban is, akik ellene állást foglalnak, akik törekvéseit elitélik és terjedésének gátat vetni iparkodnak, mert az a meggyőződés hatja át lelküket, hogy a zsidóság ideáljainak, a szeretet és igazság eszméinek diadalmaskodniok, Izrael messiási reményeinek megvalósulniok kell az emberiségben és hogy érdemesebb, emlékeinkhez és hagyományainkhoz méltóbb eszméink megvalósitásáért munkálkodni, ha kell küzdeni, diadalmaskodásukat az emberiségben kikényszeríteni, mint lemondani azok érvényesülésének reményéről és oly törekvésekre pazarolni az erőt, melyeknek alig lehet sikerük. M. t. hallgatóim! Nietzsche, akinek nevét napjainkban oly gyakran emiitik, Darwinnak az életet meghatározó definícióját oda módosította, hogy az a hatalomért való küzdelem. Izrael élefe sem a létért, sem a hatalomért, hanem az eszméinek diadaláért való küzdelem. Nem éri be azzal, hogy van, nem vágyódik hatalomra, miként ellenei unos-untalan állítják, hanem messiási hivatásának szolgálatában buzgólkodik — lankadatlanul, rettenthetetlenül. Szivében az a remény él, hogy hitének igazságai meg fogják hódítani az emberiséget. Es ez a remény nem ábránd, melynek a valóságban szerte kell foszlania. Lehetetlen korunk uralkodó eszméiben a prófétáinktól hirdetett igazságokra rá nem ismerni és még azok is, akik a zsidó szellem és a zsidó sziv alkotásait kellően értékelni nem akarják, kell hogy igazat adjanak a híres marburgi filozófusnak (Cohen Hermann), aki a szabad kereszténység és a vallásos haladás híveinek berlini világkongresszusán néhány hónappal ezelőtt vallásunk egyes tanaiból és intézményeiből a legtermékenyebb hatásokat származtatta le, amelyek az emberiség erkölcsi életét idomítják. Spencer a boldogságot . mondja minden fejlődés és haladás céljának, egy kiváló német természettudós (Ostwald Vilmos) a természetfilozófiáról szóló művében azokat a cselekedeteket nevezi jóknak, amelyek más ember megélhetését könnyítik meg. Nem a zsidó erkölcsi felfogást irányító optimizmus nyilatkozik-e meg a két nagy gondolkodó eme tanaiban és ha Élie Metchnikoff, a párisi Pasteur-intézet nagynevű igazgatója Etudes sur la nature humaine cimü művét azzal a kijelentéssel zárja, hogy van egy hit, amely nélkül az ember nem élhet és ez a tudomány hatalmában való hit, nem állithatjuk-e sokkal bátrabban, hogy van egy hit, amely nélkül az emberi élet üres és sivár és ez az emberiség fejlődésében, a tökéletesség mennél magasabb fokára való emelkedésében és a boldogság napsugaras céljai felé való haladásában való hit. Ezt a hitet: a messiási eszmét Izrael optimizmusa adta az emberiségnek és 25