Cultur-almanach · 1912-01-01 · 2.1911-12 (1912) · p. Seite 24

hatunk azon, hogy erre a zsidó nép egészséges elemei semmiféle hajlandóságot nem mutattak. Hiszen ha tradícióink elvetésével, javaink és céljaink feláldozásával csak be akartunk volna olvadni, nem kellett volna a föld hatalmasainak gúnyjára avagy bosszúságára két évezreden át a mártír töviskoszoruját viselnünk. Ha a zsidóság problémáját azzal az asszimilációval akartuk volna megoldani, amelyet elleneink számtalanszor felkínáltak és mely nem került volna másba, mint csak a zsidóságnak — életébe, kár lett volna a nézők gyönyörködtetésére egy tragédia előadására vállalkozni, amelynek mi magunk voltunk vérző hősei. Erős optimizmusra volt szükség az emancipációért való küzdelmek megvívására. Ámulat, megdöbbenés vett erőt számos emberen, midőn a jól felfegyverzett bajnokok kiléptek a csatatérre. Minden emberséges érzület mellett nem bírták elképzelni, hogy a zsidók is osztályosai legyenek az ő jogaiknak és hogy megnyíljék a tér azok számára, akiknek versenyétől eladdig nem kellett tartani. És mennyi előítélettel és balvéleménynyel kellett szembeszállani. fiz uralkodó vallások theológiai képviselőinek szemében a zsidó nép történeti jelentősége mindig arra az előkészítői szerepre zsugorodott össze, amelylyel az ő győzedelmes hitükkel szemben be kellett érnie és még a szabadon gondolkodó Renan sem átallotta kimondani, hogy Izrael mindent az ő fiának adott oda, hogy a nagy teremtések törvénye értelmében meghala teremtő, midőn másnak életet ad. Kóborló csontvázaknak nevezi a zsidókat, kísérteteknek, amelyek elvesztették a valóság érzetét. Minek tehát meghosszabbítani egy nép életét, mely csupán csak hazajáró lelkekből áll, miért elhárítani tőle a végzetet, amelynek mégis be kell teljesednie? — sokan gondolkoztak igy. fiz igaz ügy mégis diadalmaskodott és e diadal újból igazolta a zsidók ősrégi optimizmusát. Ennek az optimizmusnak bátorságával, életörömével, bizalmával és lángoló buzgóságával pedig egyszersmind ahhoz a kulturmunkához is hozzá kezdtek látni, amelynek végzésétől addigi helyzetükben el voltak zárva, fl legmerészebb fantázia nem lett volna képes egy félszázaddal ezelőtt ennek a képnek kontúrjait megrajzolni, amely a zsidók kulturmunkájának mesébe illő gazdagságát ábrázolja. Egy hősnek bátorságával, aki sokáig láncokban tespedett és visszanyerte szabadságát, indult hóditó hadjáratra, hogy elfoglalja a kultúra birodalmát és ezt uj tartományokkal gyarapítsa. Van-e tér az emberi munka bármely körében, amelyen minden visszaszorító törekvés mellett, amelylyel mind a mai napig meg kell küzdenünk, zsidók ne foglalnának helyet az első alkotók, a legtermékenyebb gyarapítók között és mennyien vannak, akik uj forrásokat nyitottak a kultúrának, uj utakat törtek ismeretnek és jólétnek, akiknek nevéhez vívmányok fűződnek, amelyek előbbre vitték az emberiséget, amelyekben testet öltöttek a zsidóságnak modern társadalmunkban gyökeret vert eszméi. Nem a zsidóság optimizmusa diadalmaskodik-e abban a nagyméretű szociális munkában, amelyben korunkban az összes művelt népek buzgólkodnak és amelynek első megindítói és leglelkesebb bajnokai a mi sorainkból kerültek ki? A zsidóság optimizmusa hivta Izrael sarjait mindazok alá a zászlók alá, amelyek alatt szabadságért, emberi jogokért és a legmagasabb ideálokért küzdenek és amelyektől senkinek a kedvéért elpártolni nem fognak. És ugyanaz az optimizmus eredményezte azokat a nagy átalakulásokat, amelyekkel a zsidóságnak mint vallásgyülekezetnek belső életében találkozunk, fl zsidó tudomány felvirágzása, istentiszteletünk külső formáinak nemesbülése, emberbaráti intézményeinknek 24