Cultur-almanach · 1912-01-01 · 2.1911-12 (1912) · p. Seite 21

legértékesebb eszméje, az izraelita népiéleknek — Stein szavai szerint — ez a rövid távlatbeli kifejezése, a mozaizmusban testet öltött kulturrendszer legjellemzőbb ismertető jele, a zsidó optimizmus gyermeke és ha Izrael mást nem adott volna az emberiségnek, mint ezt a nagyságos gondolatot, ez is elég jogcim lett volna arra, hogy magát Isten kiválasztott népének mondja. Nem követhetjük a messiási eszme fejlődésének különböző mozzanatait, de tárgyunk szempontjából fontos annak a megállapítása, hogy legnemesebb alakját oly viszonyok között öltötte, amelyek nagyon alkalmasak lehettek volna arra, hogy a zsidó néplélek optimisztikus alaphangulatát gyökeresen megváltoztassák. Idegen földön, amelyre csak emlékek kisérték a letiport, megalázott népet, ahol nem volt semmi, ami egy jobb, boldogabb jövő reményét ébresztette volna szivében, a babiloni exiliumban szólalt meg egy a névtelenség homályával takart próféta ihletett ajkain az a fenséges gondolat, amely évezredeken át a legmagasabb szellemeket és legnemesebb sziveket termékenyítette meg, amely Izraelnek az örökkéválóság mértéke alá helyezett hivatást adott: az Izrael messiási rendeltetéséről szóló nagy eszme. Pi zsidó nép a Gondviselés eszköze, amely arra van hivatva, hogy a megváltás művét az egész emberiségen végezze, „Isten szolgája" — igy nevezi a nagy névtelen az egész zsidó népet, — meg fogja hódítani a népeket azon igazságok számára, amelyek erkölcsi életüket kell, hogy irányítsák, és a nemzetek világosságává lesz és semmiféle földi hatalom nem lesz képes Izraelt hivatásának betöltésétől elriasztani, szenvedések és megaláztatások közepette is hűségesen el fog járni dicsőséges missziójában és Isten óvni és őrizni fogja minden vészben és válságban, mert akaratának szerszáma, mert az egész emberiség tökéletesítésére és boldogitására irányuló szándékainak megvalósítója, ezek a gondolatok akkor jutottak kifejezésre, midőn csüggedés fogta el a legbátrabbakat is és megingott azok bizalma is, akiknek szivéből nem szakadt ki egyhamar minden remény. És a zsidóság e legnagyobb optimistájának merész eszméje mélyen bevésődött népének lelkébe és megóvta az enyészettől. Nem tagadható, hogy a zsidóság derűs világnézetét nem egyszer homályosította el a pesszimizmus egy-egy sötét felhője. Már a szent irodalomban találkozunk komor hangulatokkal, amelyek disszonanciaként hatnak harmóniához szokott lelkünkre. Jeremiás, ki egyik legbátrabb és legkövetkezetesebb hirdetője volt annak a prófétai tannak, hogy nemcsak az egyes ember, hanem a népek életében is szoros kapcsolat van azok erkölcsi mivolta és sorsuk alakulása között, pörbe száll Istennel és szemrehányóan kérdi tőle (12, 1.): „miért szerencsés a gonoszok utja, miért boldogulnak mind a hűtlenkedők?" Es ha nem fogadhatjuk is el azt a nézetet, hogy Jób minden pesszimizmus alapkönyve és hogy a Prédikátoron a buddhizmus befolyása szemmellátható, azt tagadni nem lehet, hogy a bibliában és különösen a későbbi zsidó irodalomban oly hangulatok is jutnak kifejezésre, amelyeket optimisztikus világfelfogással összeegyeztetni nem lehet. De ezek csak muló hangulatok, egy-egy pesszimizmusra hajló lélek panaszos felkiáltásai, az elégedetlenségnek, a maga magával való meghasonlásnak elszigetelt kesergései, amelyek nem a néplélek mélyéből származtak és azért annak alaptónusát állandóan nem is zavarhatták. Muló hangulatok jutottak kifejezésre egyes történeti jelenségekben is, amelyekkel nagy átalakulások idején, a zsidó népet megrázkódtató válságok előtt vagy után találkozunk, világtól való elvonulás, a magába zárkózás, a meddő szemlélődés és az élet örömeiről 21