Cultur-almanach · 1912-01-01 · 2.1911-12 (1912) · p. Seite 12

nük arra késztette, hogy minden idegen kulturhatás elől, amennyire csak lehet, elzárkózzanak és a világkultúra vívmányai legnagyobbrészt ismeretlenek maradtak előttük, mert szellemük hajója nem a világ tengereit, hanem csak a talmud vizeit járta? Hogyan fejlődött volna az az individualitás, mely a genialitásnak előfeltétele, vagy vele talán azonos, mikor a zsidónak magát mindig meg kellett tagadnia, mikor mindig alkalmazkodnia kellett az uralkodó nemzetekhez, mikor folyton meg kellett alázkodnia és elrejteni azt ami benne él, küzd, vivődik? Talán fel lehet vetni a kérdést, képződhet-e genie másutt, mint szabadságban, képződhet-e genie másutt, mint otthon? És mikor volt a zsidó otthon? ft saját földjén, saját népe közt, hogy ült volna saját szőlleje és fügefája alatt, senkitől sem háborítva, hogy a nemzedékek nyugodtan végezhették volna munkájukat és felhalmazódhatott volna az a szellemi energia, amely aztán, mint a felhalmozott elektromos feszültség kisülése, valamelyik agyban, mint genialitás formálódjék ki? Egyáltalában, t. hallgatóság, a zsidóság kulrurmunkájának más népek kultureredményeivel való összehasonlításánál, sohasem volna szabad számításon kívül hagyni azt a tényezőt, hogy mit jelent az, amikor a nép önrendelkezési joggal bir, amikor sajátjának mondhatja a rögöt, melyet tapos, mikor saját történetének szellemei szólnak hozzá minden dombból, minden kőből, minden bokorból. Hogy ha az összes népcsoportok a kultur-versenyben körülbelül egyforma megterheléssel vettek és vesznek részt, a zsidóság megterhelése aránytalanul nagyobb volt; a terhelő súlyt pedig bolygó volta képezi, rákényszeritett állhatatlansága. Pi népekkel való versenyfutásban a vándorbot nem támasz, hanem súlyos teher, mely az előrehaladást csak megnehezíti. Mennyi energia vész el a törekvésben: elsajátítani olyan tulajdonságokat, melyeket az idegen környezet, bár jogtalanul, erényeknek tart és elnyomni másokat, mert az uralkodó faj azokat, nem több joggal, gyarlóságoknak vagy épen bűnöknek mondja. Mily könnyű nagyokat alkotni oly népnek, mely tekintet nélkül másokra, tudatosan fejlesztheti saját erényeit, a lelki képességeknek nála otthonos árnyalatait és nem kénytelen magába asszimilálni idegen elemeket, utánozni idegen hajlamokat, „imádni idegen isteneket?" Wétezer év óta nem a maga ura a zsidó faj, sőt egy része, különösen az Egyptomban élőre gondolunk, már régebben és ez idő óta lelkének rezgéseit folyton keresztezik másféle lelkek hangjainak hullámai. Milyen melódiák fakadhattak volna lelkéből, hacsak saját hangszereinek zenéje hangzott volna ki belőle, ha más rythmusok nem zavarják kitörő akkordjait? Tiszta meggyőződésünk, hogy az emberiség maga-magát nyomorította meg, mikor a zsidóságot páriává degradálta, mikor az üldözés és elnyomás, jogcsonkitás és sanyargatás által megakadályozta, hogy a benne rejlő kulturlehetőségeket valóságokká változtassa. Lám, néhány századig élt csak saját földjén, ha nem is nyugalomban, mert, földrajzi fekvése folytán, hosszú időn át ütköző volt az ókor két nagy állama: flssyria és Egyptom közt, de mégis saját földjén és mit alkotott? Megteremtette és kifejlesztette azt a szellemet, mely létre hozta a bibliai prófétákat, kik az emberiség legszebb álmát, a világbéke boldog korszakát álmodták; formált költőket, mint Ezsajás és mint milyenek azok a zsoltárosok voltak, kiknek ajkain a fájdalom és az öröm, a remény és a bizalom oly plasztikus formákat nyert, hogy számtalan nemzedékek azokkal sirták el könnyeiket, 12