Cultur-almanach · 1912-01-01 · 2.1911-12 (1912) · p. Seite 11

hypothetiküs okoskodások szülöttei, hogy lehetetlen, miszerint a komoly tudomány egy kicsit később, mikor ez elméletekben való kéjelgésbe belefáradt, sutba ne dobjon oly elméleteket, melyeknél p. o. az a körülmény, hogy egy múmián talált hajszálak világosabbak voltak, már az akkor élő uralkodó faj hovátartozóságára szolgáltat bizonyítékot, mikor pedig oly tudós, mint Virchow azon gyanújának adott kifejezést, hogy a haj eredetileg barna volt és csak azután lett fakóbbá; vagy abból a körülményből, hogy Ázsiában és Afrikában is találtattak kőhalmazok, u. n. Dolmék, miként Európában, azt következteti, hogy tulajdonképen valamennyit az északeurópai árja törzsekből származó népek emelték és egy merész fordulattal ahoz a kérdéshez jut: „Szőke és kékszemű papok voltak tehát azok, akiknek agyából a pyramisok építésének terve fakadt és maguk a pyramisok talán nem is mások, mint az árják-emelte megalith oszlopok folytatásai?" Minthogy a zsidók jelentőségét az emberiség fejlődésére pure et simple tagadni mégis lehetetlenség, hisz ennek a kultúrtörténet minden lapja ellent mondana, a zsidóság fejéről a babért azonban mégis mindenáron le akarják szakítani, azért külön elméleteket konstruáltak, hogy azt, amit egyszerűen elsikkasztani nem lehet, legalább értékben leszállítsák. És így létesítettek differenciálást műveltség és kultúra közt és azt mondják, a műveltséget a zsidóság könnyen megszerzi, terjeszti, sőt növeli is, de az egész műveltség sem valami nagy dolog, nagy és szent a kultúra, ez a nagy pénz, amelynek a műveltség csak váltópénze; tehetség is elég sok található a zsidók közt, de ritka vagy egyáltalában nincs köztük genie és egy faj kiválóságának mérői, ugy mondják, nem a tehetségek, hanem a géniek, kik uj utakat vágnak, kik uj értékekkel ajándékozzák meg a világot, akik uj eszméket termelnek, problémákat megoldanak és a világot egész uj, eddig sohasem látott oldalról mutatják be. Talán meg lehet ezt az egész elméletet támadni és azt állítani, hogy az összehasonlítás alapjául igazságosan csak egy faj értelmiségének rendes hozadékát lehet venni. Mert amint annak a szántóföldnek nagyobb a becse, mely a normális körülmények közt produkál nagyobb értéket és nem annak, mely rendesen nem termő, de kivételes alkalmakkor bámulatos aratásokat nyújt, akkép, a fajok közt is az az értékesebb, melynek állandó szellemi munkája több egységet hoz létre és nem az, amelyik átlaga alacsonyabb, de egyszer egy időben fenomenális alakokat szül; csakhogy ezúttal nem akarjuk a tétel valóságát kétségbe vonni, sőt feltesszük, hogy jgaz; csak azt kérdezzük, hány igazi geniet produkált a világ egyáltalában, hogy keveselhetnők a zsidó géniek számát, arányba hozva a zsidók számát az összes génié-produkáló népek számával? Es tudja-e valaki, hogy hány zsidó genie született és elhantoltatott, anélkül, hogy az utókornak sejtelme volna arról, hogy a természet ismét remeket alkotott, mert hiányoztak az előfeltételek ahoz, hogy örökkévalót teremtsen? De még föltéve, hogy a világ geniejeinek pantheonjában a zsidóság tényleg csak keveseket, aránytalanul keveseket mondhatna magáénak, nem volna-e ez is természetes? Mikor és hol produkálta volna őket, mikor a legutolsó 2000 év óta, csekély, kivételes területektől és időktől eltekintve, örökös küzdelemben kellett élnie, hogy a legelemibb anyagi szükségletét kielégítse, hogy a legminimálisabb emberi jogokat megszerezhesse vagy megtarthassa, mikor minden anyagi és szellemi erejét arra kellett felhasználni, hogy, természetes és képletes érielemben szólva, kis friss levegőhöz, egy kis üditő napsugárhoz jusson? Hogyan hozták volna létre az uj világokat szülő génieket, mikor önfentartási ösztö- 11