Cultur-almanach · 1912-01-01 · 2.1911-12 (1912) · p. Seite 10

nek szolgáló részekben, át és át vannak szőve zsidó bibliai elemekkel, képekkel, fordulatokkal; ha az élet jelenségeire az erkölcsi mértéket kell alkalmazni — és hisz ez a leggyakoribb, a legszükségesebb lelki tevékenység, — rnikor embereket, cselekedeteket, korokat, mozgalmakat a jó és rossz kategóriái szerint kell osztályozni, megint a zsidók által megteremtett ethikai módszerekkel és eszközökkel kell élni; hát még a vallás? Nem érthető-e a düh, ha minden templom orgonája zsidó zsoltárok dallamait búgja, melyek Izrael bánatát és reményét zengik, ha minden prédikáció alapigéje zsidó próféták, gondolkodók és irók eszméit hirdeti, a leghíresebb festmények zsidó származású emberek cselekedeteit v. érzelmeit teszik érzékelhetővé, ha még az istenség, hitük szerint, végbement incarnatiójának is zsidó médium utján kellett végbe mennie! Érthető, hogy a túltengő germán vagy gall faji önérzet toporzékol, ha elgondolja, hogy az egész kultúra, talán a legfiatalabb hajtástól, a tudománytól eltekintve, annyira telítve van régi zsidóelemekkel, hogy ha azokat a kultúra organizmusától kiválasztanák, csak roncs, csak torz maradna, fiz igazi faj-germán azért a keresztény vallást is gyűlöli, mert a zsidó szellem teremtménye és talán nem ismeretlen, hogy néhány évvel ezelőtt egy mozgalom indult meg, hogy a kereszténység helyett az ős germán Wotan kultuszát terjeszszék és a tavaszi napéjegyen idején Németország nem egy hegyén gyuládnak ki az ősi tüzek dacul a „zsidó" kereszténységnek. Mint a mén, mely zabiájától szabadulni nem tud, dühében összeharapdálja, akkép harapja a faji gőg a zsidó szellemet, melytől szabadulni nem tud, mert benne van a kultúrnépek gondolkodásában, nyelvében, trópusaiban, erkölcsi értékelésében, lelke legmagasabb szárnyalásában, vallásában. De ha már a mai kultúrák ezen idegen elemeit letagadni nem lehet, talán lehet tagadni, hogy azok zsidók. Ezt is próbálják hát, keresnek analógiákat régibb kultúrákból, hogy kimutassák, hogy az, amit zsidó eredetűnek hittek, nem az, a zsidók csak átvették, talán egy kicsit átdolgozták. A szombat, az a megbecsülhetetlen intézmény, melynek a XX. századig kellett várni, hogy, bár enyhébb formában, közkinccsé váljék, e szerint nem zsidó alkotás, mert Babyloniában is volt minden hónapban egy ünnepnap; a bibliai törvényhozás bölcs és humánus intézkedései nem zsidó szellem szülöttei, mert Babyloniában is voltak törvények, melyek a bibliaiakkal rokon vonásokat tüntetnek fel; az irás nem a zsidók faj- és kulturrokonainak, az assyroknak találmánya, hanem a sumeroakkadiaiaké, akik — talán nem fajrokonai a zsidóknak, zsidó kultúra nincs, nem is volt, sőt még Jézus sem volt eredetre zsidó, mert Qalileában más fajuak is laktak, mint sémek és igy nem lehetetlen, sőt lehetséges, ennélFogva valószínű, majdnem hogy bizonyos, hogy nem is volt zsidó eredetű, mert hogyan emelkedett volna egy igazi zsidó oly erkölcsi magaslatra? Mellőzzük a fajtheoretikusok hosszas fejtegetéseit arról, hogy zsidók nem is lehettek képesek nevezetesebb alkotások létesítésére, mert nagyot, szerintük, az egész történet folyamán nem műveltek, csak a szőke hajú, kékszemű, világosbőrü és hosszú (dolichokephal) koponyájú fajok és a zsidók közt ritkább a szőke haj és kék szem és gyakoribb a széles (brachykephál) koponya.* Ugyanis egy rövid előadás fonalán lehetetlen azokat az alapvető eszméket eléggé érthetővé tenni, amelyeken ezen anthropologiai levezetések nyugszanak, csak azt jegyezzük meg, hogy ez állitások oly önkényes, bizonytalan és * flz egész fajkérdésröi I. Zollschan kitűnő munkáját: — Das Rassenproblem. Wien, Braumüller 1910. 10