Der jüdische Herold
- Journal
- Der jüdische Herold
- Volume
- 14 (1938)
- Issue
- 8 (24.2.1938)
- Date
- 1938-02-24
- Page
- Seite 8 (sequence 8)
- Language
- German, Hungarian
- Belongs to
- journal issue
- OCR quality
- 31% known words query
- IRI
…/9569290-9569843-9569907--274-9569915- Visual Library
- page viewer of the UB Frankfurt
OCR text
8 A csodarebbecen , ♦ ♦ — Elbeszélés — (Folytatás) „Kegyelmes Uram! Nem szabad kétségbeesni, az Ön leánya I. segítségével egy élő és egészséges gyermeket fog szülni és ő is életben fog maradni..!“ Ezen szavak után felső kabátját magára véve, hívta a pasát is magával a városba. A pasa, aki még mindig a profeszor kijelentésének hatása alatt állott, mely szerint az egyiknek okvetlen meg kell halni; meglepetéssel hallgatta a főrabbi szavait, aki biztos ígéretet tett leányának megmentésére ... és alig ocsúdott fel meglepetéséből, midőn a főrabbi így szólt hozzá : „Kegyelmes Uram“ Végtelenül nagy örömömre szolgál, hogy már végre alkalom nyílik nekem visszaszolgálni azt a sok jóságot és szívességet, melyet szorongatott testvéreimmel tett, azáltal, hogy megmentem a leányát és gyermekét . . . Alig egy éve, hogy letelepedett városunkban egy szentéletű rabbi, melynek felesége, abban a magas kegyben részesült, hogy az Ég őt azzal áldotta meg, hogy ha átlépi, egy nehezen szülő anyának háza küszöbét, az anya nyomban megszüli gyermekét . . . És most oda menjünk mi is “ Alig fejezte be szavait a rabbi, midőn éppen reb Hersele házához értek hol betérve bemutatkoztak és elbeszéltek jövetelük célját . . . Reb Hersele örömest beleegyezett és mondta feleségének, menjen tüstént el a pasa leányához. . . így is történt és mihelyt a Rebbecen átlépte a köszöböt, a pasa leánya minden nehézség nélkül egy szép nagy gyermeknek adott életet . . . Leírhatatlan öröm volt a pasa há* zában, a pasa örömében átölelte és megcsókolta a főrabbit és megkérdezte a Rebbecent, mivel tartozik neki, amiért megmentette a leánya és gyermekének életét. A Rebbecen azonban kijelentette, hogy ő ezt egész önzetlenül tette és nem fogad el érte jutalmat. A pasa nagyon csodálkozott, hogy mint szegény asszony nem akar pénzt elfogadni és felajánlott neki ajándékokat, de a Rebbecen mindent visszautasított. A pasa azonban nem tágított és kérte a főrabbit beszélje rá a Rebbecent, hogy fogadjon el tőle ajándékot, mert ez nagy szégyen rá nézve, hogy nem jutalmazza meg jóttevőjét ... A főrabbi rábeszélte az asszonyt elfogadására, mivel a pasa egy igazi jóttevője a zsidóságnak, tehát érdemes arra, hogy vele kivételt tegyen ... De a Rebbecen hallani sem akart róla és vonakodását következőleg indokolta meg s »Az a nagy érdem, mellyel az Ég engem megajándékozott, nem az enyém, de őseimnek érdeme, amiért feláldozták magukat a Tóra érdekében és ezért érdemesítettek engemet és arra, hogy emberek életét megmentsem, így tehát nem szabad nekem azt pénzért eladni... Mert félek, hogy a pénztől elcsábítva, a Jecer horá eltérít engem a micve igazi céljából, emberek életét megmenteni és a pénzre fogom fektetni a fősulyt, mely által előfordulhat, hogy szegényasszonyokat, mert nem fogják tudni megfizetni, nem fogom megmenteni őket . . . Ezt a veszélyt előre látva, megfogadtam, hogy ffß Nadok jutalmat ás »Der Jüdische Herold« ebben most sem szabad nekem kivételt tenni ..." Ezek az érvelések nagy hatással voltak a rabbira, aki megmagyarázott mindent a pasának, hogy ne haragudjon, mert a Rebbecen egy rendkívüli okos és becsületes asszony, igy tehát ne vegye sértésnek, ha nem fogad el tőle jutalmat . . . Midőn a pasa látta, hogy az asszony álhatatos marad elhatározásában, roppant restelte, hogy jóttevőjével szemben nem róhatja le háláját és ezért igy szólt hozzá : „Asszonyom! Gyermekem életmentője! Miután ilyen önzetlenül végzi nemes feladatát, nem kényszerítem tovább a pénz elfogadására, azt azonban nem fogja visszautasítani, hogy tőlem valami szívességet kérjen, amit I-ten segítségével, a hatalmas szultán által rámruházott jogok alapján, Önnek megtehetek. Kérjen tehát tőlem akármit és mindent ami hatalmamban áll, igyekezni fogom„azt lehetőleg teljesíteni. . .“ A pasa kérése ezegyszer eredménnyel járt, mert a Rebbecen elfogadva ajánlatát, igy szólt: „Kegyelmes Uram! Miután már nem vagyok fiatal és az ember nem tudja, meddig él még( boldognak érezném magamat, ha meglátogathatnám a ország szent sírhelyeit, de különösen a Machpéla barlangját, ahol szent őseink alusszák örök álmait. . Ha tehát kegyelmes Uram, megtudná nekem szerezni erre a szultán engedélyét, ez volna nekem a legnagyobb jutalmam ..." A pasa meglepetve hallotta a Rebbecen kérését, minthogy a legnehezebb feladat volt a Machpéla belépésére a szultán engedélyét megszerezni . . . Ezt az engedélyt csak nagy ritkán, kivételes esetekben és csakis külföldi uralkodók részére adta meg a szultán, de magánembereknek nem! De belátta, hogy ott egyedül ő a hibás, mert ő maga tette az ajánlatot a Rebbecennek, hogy akármit kérjen, teljesteni fogja. Tehát most rajta a sor, hogy teljesítse a Rebbecen kérését, mely által lerójja háláját és ezért igy szólt: »Ámbár kéréséhez teljesítése a legnagyobb nehézségekkel jár, mert közönséges halandó ezt még nem érte meg, mégis igyekezni fogok azt megszerezni a szultántól az Ön részére,“ A Rebbecen nagyon meg volt ezzel elégedve és előre js megköszönte a pasa szívességét és sok szerencsét kívánt neki a cél eléréséhez, hogy akciója a szultánnál sikerrel járjon. Ezek után a pasa vendégei mind elutaztak és csak a híres profeszor maradt még ott. A profeszort nagyon bántotta, hogy minden fáradtsága eredménytelen maradt és amit ő, nagy tudásaival nem volt képes két ember eletét megmenteni, azt az egyszerű zsidó asszony könnyedén megtette. Ez óriási szégyen volt részére és azóta folyton azon töprengett, mily úton-módon tudná a Rebbecent láb alól eltenni, hogy vetélytársától megszabaduljon . . . Tudta hogy nagyon óvatosnak kell lenni mert a pasa fog vigyázni rá és megvédi őt minden bajtól. Mily nagy azonban öröme, amidőn hallotta, hogy a Rebbecen a Machpéla bejutásához kérte a pasától, az engedély megszerzését, szinte táncolt örömében, mert hirtelen egy pokoli ötlete támadt, mely szerint megvásárolja a Machpéla őrségét, hogy mihelyt a Rebbecen a 8 Machpéla barlangjába lépve, lemegy a lépcsőkön, nyomban zárják rá az ajtót, úgy hogy onnan többé élve kine kerüljön ... Ez a terv már azért is keresztülvihető volt, mivel tudta, hogy az őrnek, mint fanatikus mohamedánnak könnyen lehet bebeszélni, mily óriási bűn egy idegennek a barlangba, mint szent helyre, lépni és ezért már vallási szempontból is kötelessége a zsidó aszszonyt halállal büntetni, melyért neki tulvilági üdvöség jár ... A profeszor rábeszélte tehát a pasát, hogy mily szerencséje van, hogy mégis megjutalmazhatja ezt a jámbor asszonyt és meg¬ ígérte neki közbenjárását a szúltánnál az engedély érdekében . . . Ezek után a profeszor együtt útazott el a pasával Konstantinápolyba és ígérete szerint segített a pasának az engedélyt megszerezni ... A szultán megadta az engedélyt, amit a pasa szintén a Rebbecen érdemének tudott be, minthogy ő maga is lehetetlennek tartotta és nagy örömmel vitte azt haza, hogy a Rebbecennek átadja ... A profeszor a pasától elválva nyomban Chevrajuba utazott, hogy pokoli tervét realizálva, megvásárolja az őröket . . . Mihelyt a Rebbecen az engedélyt átvette, megtette az előkészületet és több napi böjtölés és ájtatos imák után elutazott Chevrajuba, hol átadva a szultán engedélyét, belépett a Machpéla barlangjába. Midőn azonban lefelé indúlva a lépcsőkön megállva áhitatos imába merült, nem vette észre, hogy az őr rázárta az ajtót . . , Csak órák múlva, midőn imáját bevégezve akart kilépni a barlangból, jutott tudomására az a szomorú tudat, hogy élve akarják itt eltemetni. Megkísérelt az ajtón kopogni, minden erejével kiabálni, hogy nyissák ki az ajtót, de senki sem válaszolt neki... Szegény asszony keservesen zokogott és jajveszékelt, kérte az egek Úrát, ne hagyja itt elpúsztulni, mert nem bánta volna, ha ott a szent helyen leli halálát, de nem tartotta magát méltónak, hogy ő is, együtt feküdjön a nagy ősökkel . . . Keserves bánatában addig zokogott, mig kimerültén összeesett. . . Egyszere csak felébred, maga előtt nagy fényességet lát és egy embei áll mellette arany koronával fején és hóna alatt egy kis könyvet szorongatva, igy szól hozzá : »Kedves Leányom, ne félj, nem fogsz meghalni mert még sok évet kell neked élni. Én vagyok a te őröd, Dávid király, kinek zsoltárait minden nap imádkozod és ezért jöttem hozzád, hogy megmentselek . . .“ E szavak után, egy kis ajtóhoz vezette, amit kinyitott és ime a Rebbecen saját háza előtt találta magát . . . Guíímann 3ózsef Túrna n/B Szerkesztői üzenet: D. M. TERESVA. Cikkét nem közölhetjük. Kérünk mást. Olvassa lapunkat 1