Der jüdische Herold · 1938-01-06 · 1 (6.1.1938) · p. Seite 8

8 kerdezte nagy gondossäggal Krendele. Avrom-Mojse mosolygott. — No hallod, azt csinälok, amit eddig csinältam. •— De mikor mär a länyaim ferjhez mentek. — Nyolcat adtam ferjhez, hat csak prakszisom van mär ebben. En mär länynim nelkül is tudok häzassägot kötni. Es ezufän is evröl-evre Pestre ment, mikor az apösa meghalt es a felvideket örökölte, a felvidekre n es hozomänyt gyiijtött a ferjhez adandö ärva reszere. Harmincszor tette meg az utat es mindig jo eredmennyel, Az emberek pen/.t adtak neki, de neha megis akadt valaki, aki fejet csövält: De sok ärva van azon a Bodrogliszkän es az a csoda, hogy mind aze az Avrom-Mojsee. U. P• (Zsidö Jövö^ A szenteletü gröf törtenete . . . . . . Negyvenket gyertyaläng lubogott az asztalfön es käpräzva ontotta fenyet a szanzi nagy caddik läugolö arcäba, csillogo nagy szemeibe es a feher abroszra leomlö höfeher szakällära. Az asztal körül ülö hivek ähitattal vetettek egy-egy pillantäst a cadik feie, akit az egymäs mellett ällö negyvenket sudär gyertyatartö mint diszörseg vedett a kiväncsi szemektöl. A tävoliak csak käpräzatot es sugarzäst läthattak es olykor-olykor a szemek szent villanäsät. Meghökkenve vetettek vissza fe־ jüket az asztal föle es hallgattäk a gyertyäk mögiil ömlö pentekesti dalt, a Solajm Alechem־t: Udv veletek, I’ten angyalai, Beke angyalai, Eg angyalai, Kirälyok kirälyainak Kirälya, A Szent, ki küldöit, äldott legyen . . . Es mikor a caddik felallt es a kicsordulö serleggel a kezeben megszentelte a Sabboszt, mindenki lätta, hogy a Beke angyalai, az Eg angyalai körüllebegik a fejet es megkoszorüzzäk öt ama ötven felett valö hetven virägos koszorüval.. A kidüs bor melle finom szombati etelek kerültek az asztalra es mär a Sabbosz-köszönteskor ott pärolgott a gyertyatartök mögött a szombati hal,tmegfüszerezve ama bfivös füszerrel, amelynek neve Sabbosz es amelynek illatät csak az erzi, akibe pentekeste beleszäil a szombati lelek, hogy ünnepi hangulatba tartsa mäs״ napestig, mig a Szombatkirälynö el nem bücsüzik . . . A szanzi nagy caddik leemelte a fedelet a halastälröl es miközben megizlelte a szombati etelt, magäba melyedve szölt: — O, bärcsak erezni tudnäm a szombati halben azt az izt, amelyet a szent cad* dig Potoczky gröf erzett... — A rebbe szereti a halat? kerdezte egy hang felenken. A caddik idegesen pillantott fei: — Balgasäg! A halat szeretem? A vilägok Teremtöjet szeretem!. .. Pär falatot lenyelt, aztän szinte szomorüan csövälta a fejet: — O, bärcsak en is kidolgozhatnäm egykor ügy a testet, mint a szent caddi< Potocky grof. Sokan a hivek köziil, akik mär ismer* m* zsidö hitre tört Potocky grof szomo״ »Der Jüdische Herold« rü törtenetet, megertettek a caddik szavait, a többiek pedig meglepödve hallgattäk : Kevesen tudjäk, milyen magas fokra emelkedeft nemcsak a lelke, de a teste is!... Hogyan tisztult meg minden földi salaktol... Hogy szällt, szäili oda ohovä mär az eg angyalai sem tudjäk mind követni ... — kezdte meselni a caddik a grof törtenetet. Az eg angyalai — folytatta — az Eg magassägäban születtek, nem kiserli öket sem bün, sem szenvedely, sem öröm, sem harag. De 6 ott született Izrael elnyomöinak földi palotäjäban, hüs es verböl. Biborban, selyemben nevelkedett esalyäi häzänak büne ringatla az öleben . . . Es ifjü lön a gyermekböl es az ifjü olt hagyott bibort es selymet, palotäl es kertet es ment a rongyok köze, a tövisek köze, a sikätorok köze, hogy megkeresse az igazsägo) ... Es ütjäban reätalält Izrael I’tenere es az ö szent Töräjära . . . Vilnäböl Römäba, Römäböl Amsterdamba bolyongott az ifjü grof es Abraham szövetsegebe lepve, Avrohom lön a neve. Es kenyeret evett söval es vizet ivott mertekkel es lett a kenyere, amire ehezett: a tan, es vize, amire szomjazott: a Tora . .. Es jött az anyja befätyolozott arccal, gyäszoiö fejjel es kerlelte öt könyörögve: — Terj vissza hozzänk, terj vissza atyäd häzäba es föröld le rölunk a nagy szegyent. Düs palotäd vär virägos kerttel es te ilt kunyhöban laköl idegenek között. Selyem es bibor vär otthon es te rongyokban järsz itt a szegenyek között. Düs lakomäk värnak csillogö termekben es te itt ehezel . . . Vogy tän hiszel e balgäk tülvilägäban? . . . Es Rabbi Avrohom Potocky szeliden az anyjära nezett es szölt: — Te azt hiszed, 6, anyäm, hogy engern a tülvilägi jutalom remenye csäbitott ide üj testzereim köze. Esküszöm neked, ha tudnäm, hogy sohasem lesz lelkemnek a mennyei üdvössegben resze, akkor is itt maradnek es eleg volna nekem a földi jutalom, a földi gyönyörüseg, hogy megismertem az igazsägot ... Es hidd meg, 6, anyäm ha felvehetem reggel az imädsäghoz az ezüsikoszorüs taliszt nagyobb örömöm van, mint amikor a mi nagyuraink magukra öltik a se'yemes biborpaläslokat ... Es ha elmehetek estenkent a Tan häzäbo, hogy együtt tanuljam testvereinkkel a Tora igazsagait, nagyobb a gyönyörüsegem, mint mikor egykor otthon hamis szinjätekokba, hiü mulatsägokba mentünk.. Es ha pöntekeste a szombati lelekkel meggyarapodva megizlelem a Szombatkirälynö tiszteletere keszitett halat, elvezetesebb elöttem, mint amikor otthon minden nagy lakomäk minden finom etele csiklandozta az inyemet . . . Nem a tülvilägert vagyok en itt, hanem csupän csak a földi vilägert, melynek gyönyörüsegeit te is megismerhetned, ha itt maradnäl velem, 6, anyäm... Es Rabbi Avrohom Potoczky sirva fakadt es megfogta anyja kezet es elboritotta könnyeivel. De a gröfnö büszken kitepte kezet kezeiböl es kifutott a kis szobäböl . . . Es Rabbi Avrohom Potoczky mindjobban belemelyedt a Tora tilkaiba. Es elerkezett az idö, hogy szent märtirhalält haljon üj hiteert. Szivät megszällta a vagyodäs sziilöanyja utän äs elin* dult titokban szülövärosäba Vilnäba, hogy titokban lälhassa öt• 8 De sziilci felismertek, elfogattäk. börtönbe vetettek, megkinozläk es megsanyargattäk es midön toväbb is mcgmar.idt hitenel, mäglyahalälra iteltek. Es mikor kivittek a szent caddikot a viinai piacra, hogy megegessek es mäglya körül älltak a väros nepei, mint utolsö kereset kerle biräitol, hogy beszelhessen üj testvereihez: ״Ne gondoljätok, hogy igazsägot tettetek, az igazsäg az I’tennel van es en meghalok a hitemert. De hadd beszeljek nehäny szöt hitem fiaihoz“. Es Rabbi Avrohom Potoczky a zokogva siro zsidök feie fordulva szora nyitotta ajkail: — Ne sirjatok, ne zokogjatok ertem testvereim. Egesz eletemben gyötört a gondolat, hogy a testnek talän nem lesz majd megtisztuläs«. A lelkemböl kiegette salakot a Tora, a lelkemet megtiszfitotta azl’teni tan, es az l’teni szolgälat, de mi lesz a testtel, mely 1'Iyen helyröl szärmazik, hogyan fog az felemelkedni es megtisZtulni a salaktol? Es ime, az I’ten megkegyelmezett nekem es most ujjonghatok, hogy testem is megtisztul a tüzben es ime mint eg angyala, oly tisztän szällhatok a menynyei Itelöszek eie, a Sechina oltalmazo szärnyai alä . . . Es a szent caddik beleugrott a 10bogo mäglya lüzebe es egesz erejevel kiältotta: — S’mä Jiszroeel ... — halljad, Izräel, es hailjätok mind, az l’ten, ami I’teniink, az l'ten egyellenegy! Mikor a szanzi nagy caddik befejezte az elbeszeieset, könnyek csillogtak a szemeiben es az asztal körül ülö hivek szemei is meg megteltek könnyel. — Ime, tudjätok, milyen magasra tud emelkedni az l’ten välasztottja . . . O, magassägok magassäga! . . . O, bärcsak kidolgozhatnäm en is egykor ügy a testet, mint a szent caddik Potoczky gröf . . . Aztän odaszölt a mellette ülö, meg kidüs elött tartö fiähoz: — Folytasd a szombati dalt, fiam... Es vele az egesz asztal körül egyszerre fölzendült üjra a sabbosztköszöntö enek: Üdv veletek, l’ten angyalai, Beke angyalai, Eg angyalai, Kirälyok kirälyainak Kirälya; A Szent, ki küidött, äldott legyen . . . rzsidö üjsag) Patai Jözsef. Rögtöni segitsäget nyujt helybeli intezetünk szlovenszköi es ruszinsköi ällami äs közalkalmazottaknak. RÖVIDLEJÄRATÜ KÖLCSÖNT Kö 15.000.-ig eletbiztositäs nelkül. HOSSZÜLEJÄRATÜ KÖLCSÖNT Kc 25.000.-ig eletbiztositässal. Kärjen inlormdciöt, amelyet dijtalanul küld a Polgäri eiölegpenztär, B r a t i s 1 a ס a, Iläm.Republlky 10. sz. Olvassa es terjessze lapunkat! 1