Der jüdische Herold · 1937-12-30 · 49 (30.12.1937) · p. Seite 8

8 »Der Jüdische Herold* 8 Bälsem josägos tekintete es a kozniciak figyelembe dermedt arca ugy tüntek fe! elötfe, mintha az egesz egy gyönyörüsä. ges, megfejtheietlen älorn lett volna. De Bälsem rajta nyugtatta ieikes tekinletät, ez a tekintet kärlelle es bäioriiolta es Reb Säbsze mesälni kezdett . . . — Engedje meg a szent Rebbe — es reb Säbsze hangja megremegeft a caddik jelenlätäben ärzett nagy megilletödästöl, — hogy elmondjam ennek a szokatlar! es csodälatos pentek estänek az elözmänyeit is. En egy nagyon egyvzerü ember vagyok, egy közönsäges ämhaärec, fogla'kozäsomra könyvköto, aki Törät soha nem lanultam, pedig h j, hogy vägyödott hozzä a szivem! Oräkig el szoktam älldogälni a chederek elött, ahonnan a gyermekek tiszla ajkäröl a Tora ädes zenäje zümmög ki es miiyen boldog voltam, ha egy-egy szavacskät elleshettem . . . Mintha az eg nyilott volna meg elöttem es I-ten szölt volna hozzäm , . . Ezert is szerettem a mesiersegem, mert ha a Töräban tudatlan is maradtam, mindig közel voltam Hozzä. A kezembe veheitem . . . forgathattam . . . együgyü szemeimet m*gfüröszthHtem a Tora betiiiben . . . beköthettem a szent lapokat es szerelmes aläzattal diszes fede- )et keszitettem szämukra. A Tora häläs volt: gondtalanut megältem mestersägemböl. A szent könyveken kivül szivem minden szerelme a Szombate volt. Egesz he ten värtam mint völegäny a menyasszonyl, . . . szämlältam az öräkat, mikor jön es boldog voltam. ha elmulott egy nap es közelebb voltam, Hozzä ... Es minden nap izgatottabb fettem, a het ötödik napjän mär nem tudtam magam tiirfözteini, kisiettem a väsärra es dräga ajändekokat väsäroltam az än Szerelmesemnek. Halat es pompäs gyümölcsöket väsäroltam es boldogan mondogattam : a Szombat tiszteletere . . . A het hatodik napjän telö-ponlra hägott izgalmam. Iiyenkor mär ereztem, hogy jön, . . . hallottam zengö lepteif . . . es läzas arcom erezte a szärnya suhogäsät . . . Delelött tizkor gyorsan abbahagyam a munkät, ünneplö ruhämba öltöztem es dallal, zsoltarukkal värtam a Kirälynöt . . . Igy ment ez evröl-evre. Az utobbi idöben megvältozott minden: nem volt munkäm es mindig nehezebben tudtam elökesziteni a szombatot. A2 elmult penteken pedig hiäba forgattam ki zse beimet, egyetlen filiert sem talältam bennök, iiogy a szombat tiszteletere valamit is väsärojak. Az eleskamara iires volt . . sem bor, sem keläcs, sem gyertya l Mit csinäl ilyenkor egy szegäny ember, ha nem akar az emberek kegyeimäre räkäryszerülni? . . , Bezärköztam felesegemmel a szobäba es elkezdlünk sirnl , . . De ezutän eszembe jutott, vajjon erdemlek-e jobbat? Ki vagyok en? . . , Egy ämhaärec, egy közönseges emberke 1 . . . Hälät adhatok a Teremtönek, hogy eddig jöl ment a sorsom... Ez a gondolot egeszen felviditott. Meg. mosdottam könnyeimlöl es miufän megfo״ gadtattam felesegemmel, hogy szegänysägünket titokba fogja tartani es senkitöl nem fog elfogadni sem kölcsönt, sem ajändekol, elsiettem bäszhamidrosba. A templom meg üres volt, de Szombatkirälynonek mär idefänylett az aranyos udvara... Tiindöklö követek erkeztek percröl-percre megtelt velök a levegö, az egesz vilägegyetem . . . Es en szerelmes szivvel el* kezdtem 6nekeinl Sir*h08irimet. Emberek szällingo/.tuk a tempiombn .* megkezdödölt az imndkozäs. Szombat-ki- 1alynö megerkezett a szent Älma-kertböl es leült velem szemközt . . . £s a szavak izzani es elni kezdtek az imakönyvemhen... mint szerelmes inadarak dalolva felrepültek ... es en megismertem öket . . . mär ertettern öket . . . Mikor a közsäg szej(elosz;oft, en meg ott maradtam a beszhamidrosban, hogv ne *ässanak es ne kärdezenek, azutän ״Sabbesz Sulajim“ szavait dudolgatva, hnzafelä i!dultam. A levegö es a csOHgos ejszaka tele volt fennyel es illattal. Eszre sem veftem, hogy mär a häzunk eie ärkeztem, ahoi legnagyobb csodälkozäsomra vilägossäg szürödött ki az ablakböl. Meg nagyobb volt a meglepetesem, amikor beläpfem a szobäba. A teritett esztelon ünnepi keläcsok illatoznak, leves pärolgoit a tälban es bor piroslott az iivegben. Az en felesägem a legkivätobb asszony — gondoltam — de megis csak asszony . . . Nem tudtn megällani, hogy etlen es gyertyanelküÜ sötetben töitsük a szombatot es penzt kölc^önzötf a szomszedoktol. De nem akartam hangos szöval megzavarni a beke erzäset, ami szefterjedt bermcm. A szombati ielek elboritoft, behatolt minden pcrcikämba es tulärado boldogsäggnl elkezdtem änekelni a Beke angyalait dicsärö dalt : Solajm älechem, mäläcbä häsoiajm... Kidis utän mosdottam a kaläcshoz es leültem a dusan teritett, fejedelmi asztalhoz. Tekintetem hirielen a felesegem arcära hullott. Ez az arc josägos äs ärtatlan volt, a szemek tisztän ragyogtak. Nem 1 Ezen az arcon ärnyäka sem volt a szoszegäsnek. Honnan hat ez a tömärdek äldäs? . . Es csodaväro kiväncsi-äggal fürkäsztem felesägem boldogsägban uszo areät. Es a felesägem beszälni kezdetl . . . Nem szegtem än meg ädes uram a te szavad — szoiott a felesägem boldogsägtol csillogo szemekkel — nem tärh m än el attol egy gondolattal sem. Ugy ese* lekediem, ahogy paranesohad. Mäg az ajtot js elreteszeltem äs ablakokat is eifüggönyöztem, nehogy valamelylk jo szomszäd betävedjen, vagy kiväncsi szem bekandikäljon äs meglässa 8 mi nagy szegänysegünket. De. a közeledo szombat ähitata hatalmäba keriteth Ereztem, valamit cselekednem keil I ... Ha kaläccsal, borral äs gyertyefänyes ragyogässal nem is tudom fogadni. valamivel megis värnom k II a Kirälynöt Felkapfam a seprüt sarokbol äs ähitaitäl, boldogan elkezdtem s! pernä a s'.obät. Minden zugot gondosan megtisztogattam äs ähitafos elmerültsägemben eijutotfam az üres äle^karnaräba is, ahoi a zsäkok, rongyok äs rägi lomokközött igyekeztem rendet csinälni. Amint a fälhomäb* ban emelgettem a zsäkokat, valn i nagy csillogäs üti meg a szememet äs amikor reszketö kezeimmel közelebb viszem a fä״yhez, mint rägi ismerös räm kacag az elveszetnrk hitt völegänyi meilänyedröl egy megmar^'d diszes aranygomb. Nem tudora elmondnnni azt az öröm'd, amit a talälf kincs fölött äreztem. Elkäpräztato szemeim esodät lättak, tudtam, hogy a Mindenhatö kifürkäszhetetlen jösäga küldte utamba az ärtäkes ajändäkot. Kitärtam az ajtot, elrohantam az ötvöshöz äs az aranygombon kapott pänzen olyan fejedelmi szombatot käszitettem elö, mint a gondatlan mult legszebb napjaiban. Mikor a felesägem elbeszälesäl hal* lottam, a szivem megtelt es tuiäradt az örömben. Es mit csinälhat egy szegäny ember, aki ameliett a Torähan ttljes n tudatlan, ha a boldogsäg lulnra»! henne? Kezen foglam öreg felesägenitt es ci kezdtem veie täncolni. Körültäncoltuk az asztalt, az egäsz szobät äs täncoltuk, täncoitunk mänmros örömmel. Mikor elfärodtunk a täncb m, itültünk a leveshez, de a pärolgo leves izävel ismät äl ärja tagjainkat az öröm äs a häla a mi josägos Teremtönk iränt. Megragadtam felesägemet äs ismät täncolni kezdtünk. A leves utän hus äs ädes gyümö'csök következtek. Hogyan is türiözteihettük volna magunkal e rengeteg äldäs läitän. Ismät iäncraperdüliünk . . . Igy täncoltunk mi häromszor az elmult päntek este äs a csodälatos vaesora a käsö äjjeli oräkba nyult äs eite It tänccal könnyel äs boldog kacagässal . . . Reb Säbsze elhallgatoit, a csiliooö szemek most Bdlsemre szegezödtek, akinek angyali hangjän fölesendült a tanitäs : — Nincs kedvesebb, gyermekeim, a viläg Teremtöje elött, mint a iiszta szlvböi kibuggyanö öröm. A Mindenhatö, äldasst'k a Neve az elägedeit, mosolygo arcot es a nyilt, sugärzo tekintetet szereti. A szomorusäg, a csüggedäs a sötät melysägböi ered äs a nagyra hivatoft embeit visszaräntja a melybe äs eltävolitja a Teremtötöl. A szomorusägban foggant imänak nincs is ereje, hogy a magasba szälljon, de amikor a sziv derüjevel imädjäk az Egyetient, oiyankor megnyilnak az äg kapui äs az egesz mindensäg megtelik örömmel. Ennek a kät egyszerü embernek a iänca olyan forro imädsäg volt, amilyen mär reg nem kopogott az äg kapuin. Az I-tendicsärö öröm täneära megnyiltak az äg ablakai, a täncos imädsäg fölszällott a magassägok magassägäba, äthatolt az összes szfäräkon äs feijutott a trön läpcsöjäig. Es a Mindenhatö — äidassäk a Neve — kegyelemmei tekintett le a vilägra, ahoi ärtatlan szivek iiszta örömävel, önfeledt tänccal imädjäk. Es a Kegyelem bo!dog öräiban az angyalok is täncra perdültek, Valahäny* szor Reb Säbsze a felesegävel iäncolni kezdeit, ök is iäneba kezdtek . . . Räg nem lätott öröm äs vigalom voit az egben äs a tizenkät szent csatomän a Kegyelem äldott zäpora esözött a földre. Lätjätok — fejezte be Bälsem Tov ätszellemülve — ezärt kacagtnm än pänt-.k este! Örven* dezö, boldog kacagässal mulatlam a k t tiszta lälek täncos imädsägän ä'. az angya'ok täncän, (Z8id6 ja»6 > Rögtöni segitseget nyujt helybeli intäzetünk szlovenszköi es ruszinsköi ällami es közalkalmazottaknak. RÖVIDLEJÄRATÜ KÖLCSÖNT Kc 15-000 -ig äletbiztositäs nelkül. HOSSZÜLEJÄRATÜ KÖLCSÖNT Kc 25.000.־ig eletbiztositässal. Kärjen inlormäciöt, amelyei dijtalanul küld a Polgdri elölegpenztär, ß r a 11 s 1 a u a, Ildm.Republiky 10. sz. Rendben van elöfizetese?