Cultur-almanach · 1912-01-01 · 2.1911-12 (1912) · p. Seite 99

olyan zsidót, aki színleg felvette a mohamedánizmust, hogy életét és családja életét megmentse, többé zsidónak nem tekinti, akármilyen pontosan tartja meg otthon az ó szombatját, akárhogyan imádkozik az egyetlen örökkévaló Istenhez, a zsidóságtól igen sok értékes embert szakitana el, mert ha még a zsidók sem tartják testvéreknek azokat, akik csak kinok szenvedésével és lelki gyötrelemmel, kényszer alatt vallják magukat a világ előtt színleg mohamedánoknak, otthon pedig gondos alapossággal tartják vallásuk törvényeit, akkor miért ragaszkodjanak ők vallásukhoz és miért szenvedjenek belső hűségükért. M. itt bibliai és talmudi forrásokból gyönyörűen igazolta — és ez az ő válaszirata nagy politikai bölcsességének is tanújele, — hogy ezek a vallásukat titokban gyakorló hittestvérek a zsidó vallásközösség tagjainak tekintendők, fl spanyolországi zsidóüldözések idején is a marranosok, akik szintén kényszerítve, az inkvizíció kinpadjától és vérpadjától, lobogó máglyáitól reszketve vették fel a keresztségét, ép ugy mint ezek a látszólagos mohamedánok, minthogy szivükben Istennek hivei voltak és a vallás törvényeit megtartották: a zsidó testvérek részéről zsidó testvéreknek lettek elismerve. Maimonides ilyenformán mint szellemi uralkodó, mint óriási tekintély magaslott ki Egyptomban és ránéztek erre a második Mózesre az egész világ zsidói. Még most is nagy tekintély ő, a zsidó vallási életben és vallási tudományban még most is minden jámbor talmudista csodálkozva tekint fel reá és a legnagyobb tekintélynek ösmeri el. Igaz, hogy mi zsidók sajátságos viszonyban vagyunk a tekintély fogalmához, nekünk kevésbé imponál az, ha valaki a gazdagság és hatalom köntösében követeli a tekintélyt, nekünk jobban imponál az a gazdagság, az az arzenál, amely egy emberi koponyának sziklacsontjai között kicsiny területen elfér, az a hatalom, amely egy Maimonides agyvelejében van fölhalmozva és igy még most is minden talmudista azzal a sajátságos, kissé szkeptikus hódolattal tekint fel Maimonidesre, mely mindig kész vitára, kérdésre és ellenvetésre. Kérdést szokott a vérbeli, java talmudista felvetni, talán annak a Maimonidesnek még sincs igaza, nézetét összeveti a talmud különböző helyeivel, egyik tételét a másikkal és ugy tekint fel reá, mint a sekély tengerszélen a vizben álldogáló kicsi szárnyas búvár, mikor a fejét kissé oldalt fordítja és felbámul a kék égre, vájjon az adja-e meg a tengernek kék színét, vagy pedig a tenger csakugyan kék, noha az ő közelében kissé zavaros, de azután mégis ugy találja, hogy annak a nagy tengernek, a talmud tengerének mégis igaz szine az, melyet fölötte ivlő égboltozatként Maimonides tudománya tulajdonit neki. M. végre eljutott legfontosabb filozófiai munkájának, a Dalalat fll Hairinnak meg¬ írásához, melyet „Móré Nevuchim", „Doctor Perplexorum", „Guides des Egarées", „Tévelygők útmutatója" cimek alatt számos nyelvre lefordítottak. Már nem volt fiatal ember, mikor megírta e főművét, amelyből mindenkor tanulni fogunk. Már gyermekkorában filozófus volt, filozófus volt már akkor, amikor a Misnának kommentárját irta, filozófus volt, mikor megírta a vallásgyakorlat nagy kódexét, a Jad-Hachazákát, a Madda szakaszát, a megtérésről szóló fejezetet, melyek mind telítve vannak filozófiával. Amikor egy vallási törvénykönyv nem azzal kezdődik, hogy „Szolgáld az Istent", hanem igy kezdődik: minden alapgondolatnak alapvető eszméje és minden tudománynak oszlopa, gyámköve felismerni, hogy van egy első létező, egy alaplétező, amitől minden más lét függ és tudni ezt, hogy van ilyen első substantia, — minden zsidónak kötelessége, — mikor a vallástörvény com- 7* 99