Cultur-almanach · 1912-01-01 · 2.1911-12 (1912) · p. Seite 73

tanításokból, melyeket régi irodalmunk örökített meg számunkra. Ezek első sorban a mózesi törvények rezonanciáját képezik, a tóra talajából fakadtak, a szentírás forrásából táplálkoztak. Feleslegesnek bizonyul a sok idézet, ha két szó felé irányul figyelmünk, melyek beszédesen bizonyítják, hogy a jótékonyság gyakorlása, az altruizmus már a régi korban meghódította a zsidó sziveket, vérükbe ment át. fl vallásosság kifejezésére különösen két szó szolgál „caddik és chaszid". Szent nyelvünkön nem azt nevezzük jámbornak, aki elzárkózik a világtól, kerüli a földi örömöket, sokat böjtöl, aszkéta életet él és a legnagyobb odaadással gyakorolja a rituális törvényeket, hanem azt, aki igazságos és jóságos, még vallásosabb az, aki könyörületes és irgalmas. Ezen két szó képezi a zsidó vallás altruizmusának legszebb dokumentumát. Így magyarázhatjuk meg azon csodás jelenséget, hogy még a legsötétebb középkorban is, midőn Európában kihalt minden emberi érzés, az erőszak és ököljog orgiákat ült, a zsidóüldözések klasszikus földjén, Németországban a XII. és XIII. században a kínzott és sanyargatott zsidók körében valláserkölcsi irodalom virul. Rabbi Eliezer ben Izsák és Rabbi Eleazar ben Jehuda Wormsban, valamint Rabbi Jehuda ben Sámuel Regensburgban, az „Orchoth Chajjim", „Rokeach" és „Szefer Chaszidim" szerzői, — hogy a sok közül csak a legkiválóbbakat említsem — szük látókörük dacára oly szép etikai művekkel gazdagítják irodalmunkat, hogy azokkal mai etikai iró se vallana kudarcot, fl zsidó vallásos és erkölcsi kultúra napja még a leggyászosabb, a legszomorúbb időben és viszonyok között sem áldozott le. Ezen kultúra első, legrégibb eredeti forrása a tóra, a zsidó szentírás volt. fl kinyilatkoztatás alkalmából közölt ősi nemesi levelünk szerint „és ti lesztek nekem papok birodalma és szent nép",* ezen magasztos cél szolgálatába szegődött a zsidóság. Ez képezte feladatát, hivatását. Papok birodalma, vagyis a vallásos, az erkölcsi kultúra tanítói és hirdetői, szent nép, azaz ezen kultúra buzgó követői és gyakorlói. Joggal köti tehát Mózes a nép szivére:** „Őrizzétek és tegyétek meg (a törvényeket), mert az a ti bölcseségtek és értelmességtek a népek szemeiben; akik hallják mind e törvényeket, azt mondják majd: csak bölcs és értelmes nép e nagy nemzet." Maga a szentírás hirdeti ezen szavakkal, hogy a zsidóság nagysága nem a hatalomban és a számbeli sokaságban fog nyilvánulni, hanem az egész nép bölcseségében és értelmességében, fl zsidóság nagyságának az erkölcsi kultúra terén kell megnyilatkoznia. Csak kvalitásánál fogva fogja megilletni a „nagy nemzet" elnevezése. A zsidó nép története a Makkabeusok győzelméig harc és küzdelem hosszú láncolata ezen cél érdekében, A legodaadóbb harcosok a próféták voltak. Rajongó lelkesedéssel és páratlan önfeláldozással hirdették a vallásos és különösen az erkölcsi kultúrát, a szabadság, igazság és szeretet örök törvényeinek érvényesülését és diadalát. A Makkabeusok, a jámborok győzelme volt a vallásos kultúra diadala. Ok mentették meg a tórát, mely most már a nép közkincse, öröksége és ereklyéje lett. Csak most teljesedett be a szentírás óhaja és reménye, kívánsága és ideálja: „és ti lesztek nekem papok birodalma és szent nép". Ezen hivatás teljesítése független az állami önállóságtól, saját hazától és a szentélytől, az állami önállóság teljesen megszűnik, a nemzet elveszti hazáját, a szentély romba dől, de a zsidóság fennmarad, él és virul tanházaiban, főiskoláiban, kultúrájában. Rabbi Jochanan ben Sakkai, a nagy Hillel tanítványa, az óriási nemzeti katasztrófa után megvigasztalja a hazájuk elvesztése és a * Mózes II. 19, 6. ** Mózes V. 4, 6. 73