Cultur-almanach · 1912-01-01 · 2.1911-12 (1912) · p. Seite 18

teremtő végig tekint művén, „látta Isten mindazt, amit alkotott, és ime, igen jó." Pí teremtő meg van elégedve művével. Igen jó. Ennél nyomatékosabban és pregnánsabban nem lehet kifejezni azt a felfogást, amelynek Leibnitz, a 18. század német filozófiájának megalapitója a Theodicaeadában ugy adott kifejezést, hogy a világ mint Isten műve, kell, hogy minden lehetséges világ közül a legjobb legyen. Igen jó! Ha az emberi szellem valamely nagy alkotását szemléljük és annak tökéletessége bámulatba ejt, hódolatunk magasztaló szavakra késztet, de az alkotó maga összehasonlítja művét azzal az eszmével, amely benne élt és ha ugy látja, hogy alkotása megfelel annak, amit lelkében hordott, azt mondja, hogy jó. Ezt jelenti a teremtés történetének egyes szakaszaiban meg-megtérő refrain: „És Isten látta, hogy jó." Maimuni Mózes „R tévelygők kalauza" cimü művében azt mondja, hogy jó az, ami megfelel céljának. Ha tehát azt olvassuk: és látta Isten mindazt, amit alkotott és ime igen jó, ez annyit jelent, hogy összes művei megfeleltek a teremtő szándékának és céljának és mindenkor meg fognak felelni ennek a szándéknak és célnak. F\ teremtmények végtelen sorában, amint határoktól nem korlátolt számban és időben benépesítik a világegyetemet, Isten gondolatjai valósulnak meg és a mindenség építőmesterének tervei öltenek élő alakot. Valamint tehát az első teremtés egyes mozzanatait az alkotó istenség tetszésének nyilvánulásai kisérik, akként művének időtlen-időkön át való folytatása, a teremtés aktusainak nap-nap után való megújulása csak a gyönyör érzetét válthatja ki. fl 104. zsoltár ezt igy fejezi ki: Legyen az Ur dicsősége örökkévaló, az Ur örvend az ő művein. Ezt az örömet folyton-folyvást táplálja a szent költőinktől és prófétáinktól a legragyogóbb színekben festett természetnek pompája, annak a minden összehasonlítást kizáró erőnek és hatalomnak tudata, amely a természet nagyszerűségében, csodálatos tüneményeiben és alkotásaiban megnyilatkozik és annak a készségnek a szemlélete, amelylyel minden létező Isten akaratának engedelmeskedik, az isteni szándékoknak és terveknek eszközévé válik. Tehát minden, ami van, sőt minden, ami történik, végső elemzésében jó, mert beleilleszkedik a nagy egészben uralkodó összhangba és hozzájárul az istenség gondolatainak megvalósításához. R. Méir a halált is jónak, sőt igen jónak mondja. Nem azoknak a szavaknak hasonló hangzása, amelyek a szent nyelvben a jó magas fokát és a halált jelzik, késztette a nagy írástudót erre a kijelentésre, hanem az a felfogás, hogy a halál is a folyton hullámzó és átalakuló életnek egy a nagy egésznek szempontjából nemcsak szükséges, hanem üdvös mozzanata. Áthidalhatatlan az az ür, mely a zsidó bölcsek optimizmusát attól a világnézettől választja el, mely a halálban a legfőbb jót látja, amely minden életnél többre becsüli az elmúlást, az enyészetet, a teljes megsemmisülést, amelynek legmagasabb ideálja a Nirvána, amelyet a buddhizmus európai hívei is a legboldogabb állapotként magasztalnak, fl zsidó vallás az életet Isten legértékesebb adományának tekinti. Dicsőségének hirdetője, kegyének tanúbizonysága, fiz életet óvni és kímélni kötelesség. Mennél népesebb a világ, mennél számosabban vannak Isten teremtményei, annál nagyobb az ő dicsősége és teljesebb az ő gyönyöre a műben, amelyet alkotott, fl természet rendje soha megbomlani nem fog, katasztrófái csak azoknak az erkölcsi bűnöknek a megtorlására szolgálnak, amelyek a rajta való uralkodásra hivatott embert megrontották. Az 18