Cultur-almanach · 1912-01-01 · 2.1911-12 (1912) · p. Seite 75

ezen tragédia képezi a zsidók történetét évszázadokon át. A hely és az idő változnak. A hős, a szegény üldözött zsidóság emberfeletti erővel, vasakarattal, halálmegvetéssel küzd tórájáért, hitéért, kultúrájáért. Mindenétől megfoszthatják, de kultúrájáért elszántan szenved mártírhalált. A zsidók története a legújabb korig, a mult századig, elsősorban a zsidó irodalom, azután a zsidók martiriumának története. Ha a kultúra nézőpontjáról tekintünk végig a nyolc évszázados történeten, ugy a következő állítást igazolja a történelem szelleme: Ha a zsidók nem éltek mostoha, szomorú viszonyok között, akkor műveltségük általános volt, a vallásos kultúra karöltve haladt a világival. Ha szenvedés és üldözés keserítették meg életüket, akkor kultúrájuk teljesen egyoldalú lett, kizárólag a vallás terére szorítkozott. A zsidók társadalmi középkora még most sem ért véget a nemkultur országokban, de kulturális középkort nem ösmer történelmünk. A legsötétebb napokban is világosságot árasztott a tóra fénye. Ha legszentebb napjukon, az engesztelőnapon bánatos szivvel elzokogták szenvedéseiket és uj erőt, bátorságot és kitartást merítettek a további küzdelemre, ugy ősi hitvallásuk megpecsételése előtt elsóhajtotta a gyülekezet a gyászköltő szavait: „és nem maradott egyéb osztályrészünkül, csak a mi tóránk". Sötét történetünk derűs pontját Spanyolország képezi a X. század közepétől a XII. század közepéig. Ottani tudósaink a tudomány és irodalom minden terén megörökítették neveiket halhatatlan műveikkel. Jóna ibn Ganach, a héber nyelvtudomány nagymestere, a filológia bölcsészeiének megalapítója. Legeredetibb bölcsészünk Salomo ibn Gabiről, kit Avicebron név alatt ünnepelt a középkori katholikus theologia, az ujplátói filozófia legkiválóbb hirdetője. A zsidó népszellem legnagyobb költője, Jehuda ha-Levi verseit ma is elragadtatással élvezzük. Tisztelettel hajolunk meg Abraham ibn Ezra sokoldalúsága és zsenialitása előtt és bámulattal adózunk Rabbi Mózes ben Maimon óriási rendszeres tudományának. Az általános kultúra iránti szeretet később sem halt ki a spanyol-, délfrancia- és olaszországi zsidókból. Kiválnak mint orvosok és bölcsészek, mint mathematikusok és csillagászok. Az üldözött német, valamint különösen a lengyelországi zsidók a XVI. és XVII. században zsidó történeti könyvekben is a kultúra ádáz ellenségei gyanánt szerepelnek. Ezen vélemény félreértésen és tévedésen alapszik. Ők, valamint a velük egy műveltségi fokon álló mai galíciai, vagy Magyarország északkeleti részében élő zsidók tetemes része nem tekinthetők minden kultúra vakbuzgó gyűlölőinek. Izzó gyűlölői ők a világi, euió ai, modern műveltségnek, mert vallásos kultúrájuk is egyoldalú, ferde csapáson halad, görbe uton jár. Egyoldalú vallásos műveltségüket azonban odaadással, szeretettel ápolják. A zsidók történetének újkorát Mendelssohn Mózes irodalmi német nyelvű bibliafordítása nyitja meg. A műveltség diadala jelzi az újkor kezdetét. Sietve siettek azóta az általános műveltség forrásaihoz hitrokonaink, akik a tudomány és művészet minden ágában számottevő tényezők. A kultúra iránti fogékonyság, a műveltség iránti előszeretet vérünkben van. A világi műveltség terén vállvetve dolgozzunk polgártársainkkal, de ősi vallásos kultúránkhoz, mely az emberiséget az egy Istenben való hitre, tiszta erkölcsre, emberszeretetre, altruizmusra tanította, ragaszkodjunk szeretettel és odaadással, hiszen az emberiségnek oly égető szüksége van még a régi zsidó kultúrára. 75